2009. október 12., hétfő

Pipacs, kicsi-kicsi Pipacs




Bíbor/Bajnóca gazdihoz költözése még csak tervezett programként szerepelt a naptárban, mikor már valószínű volt, Pipacs lesz a következő ideiglenes kutyánk. Persze az utolsó pillanatig változhat a helyzet, hiszen a Futrinka utcai egyesület bármikor kaphat vagy átvehet olyan kutyát, aki még inkább rászorul a segítségre.



Bíbort gazdihoz repítettük és visszafelé már Pipacs utazott velünk. Pipacs korábbi élete elég hányattatott volt. Inci-finci helyeske kölökkutyaként kezdte életét egy családban. Nőtt, nőtt és a kamaszkor beköszöntével a kevés időt rászánni tudó/akaró családja nem bírt vele. Állítólag rombolt és a hiperaktivitás tüneteit produkálta. A család a kertben kennelt épített neki és "kitelepítették". -ekkor érte az első sokk- Ám mert a kennelben magányos és szomorú volt, megsajnálták, beszaladtak vele az első rendelőbe és elaltatását kérték. Az állatorvos pedig, ki pénzből él, de van józan esze és érző szíve, megtagadta a feladat végrehajtását. Segítséget kért és kapott is, így került Pipacs a Futrinkához.



Mindaz, amit tudtunk róla nem sok jóval kecsegtetett. Ám valaki nagyon szépen kérte, legyen ő a kiválasztott, mi több, akkora kampányt folytatott, ami még a kőszikla szívét és megpuhította volna, hát még az enyémet. Így lett egy Pipacsunk.


Már a hazafelé tartó út ötödik kilométere után kezdtem kétségbeesni. A vak sötét éjszakában ugatott minden fényszóróra miközben őrült táncot lejtett és küzdött az utasteret a hátsó résztől elválasztó rács megmászásával az előre jutásért. Megérkezésünket követően jött a második pánik részemről. Nem fogadott el ételt. A magam részéről hiszem, hogy felnőtt kutya naponta egyszer eszik, mégpedig azt amit elé tesznek -ez természetesen minőségi táplálék legyen-. ha nem eszik, másnap ugyan az a menü.


Az ő esetében az elveimet félre kellett tennem. Annyira kétségbeesett az egymást követő környezetváltozásoktól, valamint feltehetően élete első tüzelésétől, hogy nem és nem evett. Már a saját reggelimet, ebédemet, vacsorámat kínálgattam neki, a Futrinkás lányok egyike, másika látogatóba érkezett, külön neki szállítva ilyen-olyan kutya csemegét, de neki semmi sem kellett. Az első falat egy egy hetes házi sós rúd volt. Teával rágcsáltam, mikor leült elém a vizslákra oly jellemző szépenülökszépennézekkééérekmááááár rekintettel és én persze hogy adtam, hogyne adtam volna, hisz napok óta erre vártam. Két hét volt, míg lépésről lépésre eljutottunk a normális evésig. Eleinte kizárólag kenyérféléket volt hajlandó megenni, azt is csak szárazon. Kenyér, kifli, zsömle "aszalásra" kényszerített. A kezdetekben a kenyeret leöntöttem húsleves lével. Húzta a száját, de megette. Apránként csempésztem bele napról napra a husit, majd a párolt zöldséget, végül a kenyeret elfelejtettük végleg. Az ízek világát olyannyira felfedezte, hogy még a tejet is megszerette, mi több, reggelente míg én a kávémat ittam tejjel, ő a saját edényéből tejecskézett. Itt megjegyezném, amit sokan nem hisznek el, az állatok a viselkedésükkel mindig elmondják az előéletüket, csak elégé kell figyelni a viselkedésüket. Őt száraz kenyéren tartották. :-(


Pipacs nem volt rossz kutya. Hiperaktív pedig pláne nem. Törődést, sok játékot és nevelést igényelt mindösszesen. Nem rombolt, és Plútóval hihetetlen őrült módon játszott. Élte az egészséges, életrevaló kutyák mindennapjait. Megtanult pórázon közlekedni, tömegközlekedési eszközökön utazni. Életem első kutyája volt, akit még vonatozni is megtanítottam. A gyerekeket roppantmód kedvelte és nagyobb kutyatársaságban is alkalmazkodni jól tudó játszótársnak bizonyult.


Pipacs most kb másfél éves és első kutyája egy németországi családnak, aki tán sosem tudják meg, hogy nem is olyan régen még elaltatni vágyta valaki az ő kedvencüket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése