Búcsú Lizitől

             Így nézett ki, mikor legelőször találkoztunk

Minden kutyát egy levélke kíséretében engedek útjára. Abban bízom, hogy a róluk szóló pár sor segít nekik a beilleszkedésben. Talán az új gazdi könnyebben kapcsolatot tud majd teremteni a kis jövevénnyel. Most Lizi levelét kell megírnom. A 10 hónap tapasztalatainak összefoglalása kis múlt idéző is egyben.:

                               és így néz ki ma

"Kedves Gazdi-Kedves Család!

Evelin vagyok, Lizi eddigi 'ideiglenes anyukája'. 10 hónapot éltünk együtt közösen. Ő egy 5-6 év körüli ivartalanított szuka. Ez egy információs lista, hogy könnyebb legyen a kezdés.
-remekül hallgat a nevére
-szobatiszta
-útálja a gyerekeket
-nehezen barátkozik, az első nyitó lépést mindig neki kell megtennie
-szépen sétál pórázon,
-macska és kutyabarát, ám eleinte kell a felügyelet még
-szerencsére nem válogatós evés szempontjából (eddig naponta 1x, 19:30-kor vacsorázott)
-kedvenc játéka a labda
-remek 'házörző', ugat ha idegen érkezik
-olykor a félelmeit morgással leplezi
-stresszhelyzetben 'falatkával' nem lekenyerezhető
-allergiája nincsen, gyógyszert nem szed
-kemény kezű, határozott és következetes nevelést igényel mindenképpen
-míg nem érzi magát biztonságba, hajlamos a szökésre

Ha bármi kérdés, kérés felmerül a következőek az elérhetőségeim:
tel:....................................................
mail:.................................................

Hosszú, egészséges szép és boldog közös időt kívánok nektek!
Üdvözlettel,
Evelin"


Tudom, ez egy elég hivatalosnak tűnő levél, viszonylag száraz információkkal. Ez is a cél. Azt nem írhatom le, hogy vannak közös kis titkaink. Mint például a tavaly nyári seb a pofácskáján már rég begyógyult. A műtét utáni nehéz időszakunkat is felesleges ecsetelni. A minden esti kis szertartásunk, mikor ő már a fotelban hever, én pedig perceken át a kobakját vakargatom, csacskaságokat súgdosva a fülébe, nos, az is a mi kis életünk része. Azt sem írhatom, hogy hosszú napokig volt szomorú Bagira elvesztése után. Mint ahogy most az öreg Rexi barátnőjét keresi mindhiába. Nekik 8 hónapnyi barátság jutott.


                      Rexi, Lizi barátnője

És azt sem írhatom nekik, hogy Lizi eddigi életem egyik igen meghatározó kutyája. Mint ahogy azt sem, hogy minden eddigi elvemet félretéve, nagyon komolyan fontolgattam az örökbefogadását. Nem mondhatom el nekik, mennyire félek attól, miként is képes ez az ideggyenge kislány ismét egy váltásra. Azt is nekik kell megtapasztalniuk, hogy ha rendes gazdinak ítéli őket Lizi, egyszer csak bújni kezd és pont úgy viselkedik mint minden normális vizsla. Vakargatásra tartja a fülét és a pociját.
Én nagyon drukkolok a sikeres közös életükhöz!

Gyorsan peregnek a napok. Van még négy közös éjszakánk. Tudja, hogy elválunk. Elmeséltem neki.

Lizi nyara tömörített beszámolókkal

Itt a nyár. A hosszú, borongós hónapok után végre itt a nyár! Millió szúnyoggal, pimasz legyekkel és tikkasztó kánikulával megérkezett és tart rendületlenül. Mondhatnám, hogy egyhangú, perzselő ólomlábakon csúszunk egyik napból a másikba, ám ez korántsem igaz.

Nemrég járt nálunk Yvette barátnőm és Stefi. Ők a német vizslamentő partnerszervezetnél ténykednek. Hozták magukkal Argoszt, aki valamikor Ostor volt, és Pipit ki eredetileg Piroska névre hallgatott. Ők is mentett vizslák. Lizi eleinte borzolt és morgott az ismeretlen kutyákra, ám hamar ráébredt, hogy a játék és a hancúrozás lényegesen szórakoztatóbb. Lendületes, dinamikus rohangálással, kergetőzéssel töltötték a közös időt. Az egyedüli ütközőpont egy szelet sonka volt. (Azon én sem szívesen osztozom.)
 Yvettel évek óta ismerjük egymást. Volt jónéhány "közös" ideiglenes vizslánk, kik tőlem költöztek hozzá, nála még "vendégeskedtek" kicsit míg végleges gazdira nem leltek. Közös kedvencünk Akác volt. Yvette gyakorlatilag mindent tud a Futrinka keretein belül zajló kutyamentésről, ám Tárnokot most látta életében először. Tudni szerette volna hol, mi módon élnek a kennelsoron azok, akiknek nem jut ideiglenes család. Volt játék, hancúrozás, labdázás,  és rengeteg simogatás. Készült jónéhány fénykép és pár könnycseppet is eldörgöltek a szemük sarkában a lányok. Laci még varratszedéssel is megörvendeztette őket, csak hogy teljes képet kaphassanak a kinti valódi életről. Az én némettudásom igen szerény, ennek ellenére szó szerinti fordításban Laci egy: "sikeres kutyakiképző, trénerek gyöngye és szuper pasas".  (Aki esetleg nem tudná ki Laci, annak elárulom, hogy Tárnokon hétfőtől-péntekig ő gondozza a kutyáinkat.) Yvették szerint egy nagy baj van csak. Mégpedig az, hogy Lacinak nincs legalább még egy keze, hisz akkor legalább három kutyabuksit tudna odaadó szeretetével egyszerre simogatni. Úgy hiszem, ennél nagyobb dícséretet nem is kaphatott volna!
Lizi a legremekebb formáját hozta a közös napokban, mintha csak tudta volna, hogy ez a két jószagú, kutyanyelvet remekül ismerő nőci véleménye sokat számíthat az ő jövője szempontjából.


Találkoztunk a minap Rékával, Polgival és Eszkuláppal. Eszkuláp egy tacskó, méghozzá az ízig-vérig férfi fajtából. Eszkuláp kiskocsival közlekedik, merthogy hátsó lábai lebénultak. Rékáéknak köszönhetően teljes és boldog életet élhet. És hogy napjaikat ideiglenes befogadónál tengető kutyáink élete ne legyen egyhangú, hát elvittük őket a Duna partjára. A közös illatminta csere után Eszki és Lizi úgy kocogtak-gurultak egymás mellett, mintha ezeréves pajtik lennének.
Lizit nem zavarta a zaj, a tömeg és a nyüzsgés. A vacsora alatt sem táncolt az asztalon, csak olykor mellső lábaival az ölemben. Ezt is akkor tette, mikor türhetetlenül régóta nem kapott már újabb halfalatkát a tányérról. Örömmel jelenthetem, hogy Eszki és Lizi egyaránt kedvelik a hekket. :-) Talán kicsit túlságosan is. A nagy falatozásban Lizi még a szomszéd asztalnál ücsörgő gyerkőcről is megfeledkezett. Ő egyáltalán nem gyerekbarát, ez is az oka, hogy oly régóta keressük a számára megfelelő gazdit. Ezt a hat év körüli kislányt azonban meg sem morogta. Réka fedezte fel a furcsa viselkedés okát. A csöppség meglehetősen jólnevelt lévén, székével közel ült az asztalhoz, jobb kezével falatozott, míg bal könyökét a szék karfáján pihentette. Ez utóbbi kezét "töltötte meg" újra és újra sültkrumplival, amit színte észrevétlen csuklómozdulattal csúsztatott Lizi szájába. Tehát Lizi akár még gyerekbarát is lehet, csak megfelelő mennyiségű sültkrumpli vagy egyéb finomság kérdése az egész. :-)

Van egy titkom. Nem túl nagy, de sorsfordító. Lizi Augusztus végén összecsomagolja a bőröndjét és Németországba utazik.
A búcsúzásunkhoz szükséges papírzsepkendő adományokat szeretettel és köszönettel várjuk.



Eszkuláp fotói itt találhatóak:http://gallery.site.hu/u/morzsa/futrinkautca/album241/20100301/

Bagira

Bár ez a blog vizslákkal foglalkozik, közülük is a megmentett, ideiglenes gondozásban lévőekkel, ez a bejegyzés most mégis egy cicáról kell hogy szóljon.

Volt egy cica, Bagira. Nevét koromfekete színéről kapta. 2007 októberében egy hideg őszi este kutyasétáltatásánál bukkant fel. Sovány volt, bújós-hízelgős és roppant fiatalka, bár koránt sem gyerek már, amolyan süldő féle. Meglepő módon annyira vágyta az emberi társaságot, hogy a vizslák jelenléte sem riasztotta vissza a közeledéstől. Élesen emlékszem amint megvitattuk, van már egy macska otthon, etetünk még egy kutyát, de inkább kettőt, éves szinten hihetetlen összegeket hagyunk az állatorvosnál, de ő még biztosan belefér a költsévetésbe, és nem csak meleg otthont, de megfelelő mennyiségű szeretetet és simogatást is tudunk számára biztosítani. Kipling "segítségével" nevet kapott, (valamiért népszerű volt nálunk a különböző rajzfilmek, könyvek hősei után "keresztelkedni"), majd másnap már az állatorvosnál immár lett hivatalos neve, lakcíme, oltása és mert egészségesnek bizonyult elő is jegyeztettük ivartalanításra a beszoktatási idő utánra a további problémák elkerülése érdekében.

Az elmúlt három évben Bagira rengeteg zsiványságot csinált, mint ahogy az egy macskától gyakoratilag el is várható. Volt karácsonyfa megmászás és felborogatás, "bosszúból" bepisilés, elcsent pogácsák és fasírtok, megannyi apró mérgelődés. Igazi macska volt. Játékot csinálva minden masniból, cérnaszálból, tolból, melyek közül jó néhányat hónapokig hiába keresett az ember, hiszen különböző bútorok alá- mögé "focizta" be őket. Étvágyára panasz sohasem volt, hátsó két lábán táncolva és nyávogva ugrált az ember bokája körül minden vacsoraosztásnál, eként követelve a saját adagját. Hosszú órákat tudott eltölteni egy-egy szúnyog, légy levadászásával, némán nyávogva, gyakorlatilag csak tátogva a leendő áldozatra. Emberközpontúsága még a cicákat nem kedvelőkre is komoly hatást gyakorolt. Ő nem bújt el, dorombolva ült bárki ölébe, hosszasan "berregve", "dagasztva" ott. Közben pedig akarata ellenére, elképesztő mennyiségű vizslát szocializált, tett macska kompatibilissé, olykor ezzel az új tulajdonsággal juttatva őket gazdihoz. Soha vér nem folyt, komolyabb összetűzésre sor nem került. A maga módján egyértelműen kommunikált. Körmöt kieresztve, odafújva, de mindig karmolás nélkül.

Tegnap késő este Bagira elment, egynapnyi keserves szenvedés után. Most valahol az örök vadászmezőkön egerészik, gyíkokra vadászik és remélem nagyon sok barátja is van már! Tudom, a könny nem segít, én mégis siratom, hisz nem csak én lettem szegényebb nélküle. Lizi itt ül mellettem, bánatosan nyögdécsel bele a sötétbe, olykor megnézi Bagira kedvenc pihenőhelyeit, majd nem találva őt ott, kérdően nézeget rám.

Ég veled Bagira! Őrülten hiányzol már most!

Jeles dátumok

A dátumok az életünkben meghatározóak. Egy-egy különösen fontos nap ünnepséggel, vagy megemlékezéssel jár együtt. Lizinek ez a tavasz két ilyen dátumot is tartogatott. Az oltási könyve tanúsága szerint 2009. 03. 20-án kapta meg Székesfehérvárott, a kötelező oltását. Ekkor került ott gondozásba. Egy éve borult fel az ő kis élete. Ez alatt az év alatt annyi, de annyi minden történt vele, ami normális körülmények között egy kutyával egész élete alatt sem.

Közös életünk is nagy naphoz közelít. 05.07.-én leszünk fél évesek. Elég tartalmasan, mozgalmasan töltöttük ezt az időt. Teljes biztonságban érzi magát és fel sem merül valószínűleg a kis buksi fejében, hogy bár együtt karácsonyoztunk, születésnapoztunk, sírtunk-nevettünk, de egyszer ennek is vége szakad majd. Hiába osztjuk meg egymással majd minden örömünk és bánatunk, ez sem tart örökké. Egyszer érte is eljön az álomgazdi. Kemény, nehéz búcsú lesz ez majd mindkettőnknek, hiszen az egészséges ideiglenesezés kereteit már rég túlnőttük időben. Megtanultunk egymással élni, a másik dilijeivel-flúgjaival együtt létezni.

Ilyen nagy napok alkalmával gondol csak bele az ember igazán, hogy egy-egy kutya megmentésétől a gazdihoz kerülésig mennyi idő, energia és hány ember kitartó munkája szükséges. Ha bármelyikük egyszer köszönetet mondhatna mindenkinek, aki a sorsát egyengette, a lista bizony hosszabb, de őszintébb lenne mint egy Oscar gálán a negédes és kissé szirupos, általában "Köszönöm Anyu!"-val kezdődő felsorolás.

A műtét

A költözés sikerén felbuzdulva, Lizi étvágyának visszatérte után, a régóta halogatott műtétet is be kellett illeszteni az életünkbe. A bepisilés elleni gyógyszer szedése egy életen át lehetetlen lett volna, máj és vesekárosító hatsait felvállalni pedig anélkül, hogy a műtétet meg sem kíséreljük igazi felelőtlenség.

Itt egy csöpp kitérőt tennék a gyógyszerekre, illetve az adagolásukra. Az a készítmény, amit a leggyakrabban alkalmazunk az inkontinenciális problémával küzdő kutyák esetében, adagolását tekintve 2X1/2 tabletta naponta. Ez egy 10 év körüli eb esetén normálisnak mondható. Az évek előrehaladtával a dózist emelni kell, eleinte 2X1, majd 2X2 tablettáig, és mikor már ez sem bizonyul elégségesnek, egyre erősebb és erősebb készítményekkel próbálkozik a tudomány. A gyógyszer valahol mindig méreg is, de ilyen fokozatos emelés mellett nem jelentenek túl komoly terhelést a szervezet számára, így vállalható az alkalmazásuk. Lizi azonban elvileg nincs még öt éve se, ám a az éjszakai vizelet cseppentése már most napi 2X1 tablettát követelt és ez sem bizonyult mindig elegendőnek. Természetesen próbálkoztunk délutáni, esti folyadék megvonással, éjjeli-hajnali sétákkal, ám sajnos ez sem segített. Teljes életet élni így nem lehet, a gyógyszer hosszútávú mellékhatásait újabb gyógyszerekkel kezelgetni pedig nem érdemes. Természetesen minden műtét és altatás kockázattal jár együtt. Jelen esetben az operáció teljes sikerére csak igen halvány remény volt, de megpróbálni muszáj volt, még akkor is, ha ez sikertelenség esetén felesleges fájdalommal jár együtt.

Így kerestünk egy szimpatikus időpontot. Aggódva és minden meggyőződés nélkül hagytam ott dél körül a rendelőben, kicsit tehetetlenül, de remélve a legjobbakat. Legkedvencebb állatorvosom 16h körül hívott felefonon. Minden eseben, ha a műtőasztalon valamelyik négylábú szerettem hever nála és mindeközben a készülékem kijelzőjén a Józsi doki felirat vibrál összerándul a gyomrom és legszívesebben nem is fogadnám a hívást. Nincs semmi baj, nyugtatott meg kezdésnek, gyakorlatilag a köszönésről is megfeledkezve, de ne siess Liziért, mert adódott némi komplikáció műtét közben, kicsit hosszabb lesz az operáció a szokásosnál, de nyugodjak meg, aggodalomra semmi ok. Őszintén szólva, nem sok embernek hiszek el mindent, de ennek az orvosnak gyakorlatilag bármit, így ha megnyugodni nem is tudtam, de legalább úgy csináltam, mintha. Este 19h-ra értem a rendelőbe. Szépen kért, várjak még egy kicsit. Sétálgassak úgy egy bő órácskát. Este 20:30 is elmúlt, mire Lizit visszakaptam talpig ramofixhálóba csomagolva, behúzott farokkal, remegve. Ekkor tudtam meg, mi is történt a műtőasztalon. Történt ugyanis, hogy az ivartalanitási hely mentén felvágták a bőrét, az előre megbeszéltek szerint kiszedték a hasfalából az évek óta ottlévő, nem felszívódós cérnát, majd átvágták a hasfalat és ekkor meglátták a csodának is beillő korábbi műtét nyomait. Lizit valami megmagyarázhatatlan okból csak félig ivartalanították, azaz a női nemi szerveket, méh és petefészkek csak részlegesen távolították el. Mindezek kikerültek szegényből és ekkor jött az igazi meglepetés, hiszen a húgycső, aminek korrekciója a műtét lényege volt, nem eldeformálódva volt benne, hanem gyakorlatilag derékszögben megtörve. (Normális esetben szó szerint egy csőről beszélünk, amely a hasfallal párhuzamosan fekszik és jobbára a hasi izomzat tartja.) A kiegyenesítést követően ez rögzítésre került, majd összevarrták a sebet, és leszedták róla a hihetetlen módon lógó emlőt is. Így, az egyszerű rutinműtét, egy többszörös csavarokkal terhelt, alaposan elhúzódó, jó nagy adag altatószert igénylő igen komoly beavatkozás lett. Reméljük a legjobbakat és még mindig nem merek ígérni semmit mondattal távoztunk a rendelőből.

Az első pozitív jel egy normális pisi képében jelentkezett. Sose gondoltam volna, mekkora öröm is tud ez lenni.Lizi nem erőlködve, gugulva, vándorolt, miközben csak csepegett belőle a pisi, hanem mint minden normális kutya legugolt és egy lendülettel kipréselte mindazt, amit szükségesnek ítélt, majd felállt és tovább sétált. Lassan, majd két hét alatt hagytuk el a gyógyszert teljesen. Minden ébredést követően alapos vizit volt a fekhelyén, hátha találok valami nedves, nem oda illő furcsaságot, ám szerencsére ezidáig nem ért kellemetlen meglepetés.

A felgyógyulása hosszú és nehézkes volt, tán kicsit jobban is elhagyta magát a kelleténél. Ám mára őrült módra viselkedik ismét és ami a legfontosabb, nem csak gyógyszert nem kell már szednie, de hosszú évek után végre fájdalmak nélkül élhet! És rettentően élvezi a havat! :-)

Költözés és beilleszkedés

Az életben egyetlen állandó dolog van. Az pedig a változás. Hosszas őrlődés, töprengés előzte meg a költözést. Mérlegelnem kellett hogy Lizi már eddig is megtépázott lelkének mennyit ártok majd. Új lakás, új szagok, ismeretlen sétatér, soha nem látott arcok, némi felfordulás, dobozok és bútorok hegyben. Végül persze meggyőztem magamat, hogy az ő szempontjából bár sokminden megváltozik, de azért én, a "gazdi" csak vele maradok, és voltaképpen az igazi megrázkódtatás akkor jön majd, mikor ő igazi családra talál és a közös kis életünket befelyezzük. Az utolsó döntő érv igen egyszerű és kézenfekvő volt, hiszen ha ő "saját" kutya lenne, akkor is költözne velem.

Az első becsomagolással eltöltött éjszakát még aktívan szaglászva, érdeklődve, az orrát mindenbe beleütve végigaszisztálta. A második éjjel már lényegesen alábbhagyott az aktivitása, valószínűleg nem lehetett mindez nagyon izgalmas, és belátta, ha játszani nem lehet és étel sincs a mennyezetig tornyosuló dobozokban eldugva, akkor bizony ez nem annyira jó móka.

Maga a költözés gond nélkül zajlott. Késő estére már a bútorok a helyükön álltak, a dobozok közötti sétaösvények is kezdtek megszűnni. Kínosan vigyáztam rá, hogy a vacsorát is időben megkapja a neki járó szeretetmennyiséggel, ölelgetéssel, simogatással együtt, sőt, ha lehet még azon túl is. Mindez meglehetősen hiábavalónak bizonyult, mert beütött a teljes sztrájk. Nem evett egy falatot sem. És éjjel aludni sem volt hajlandó. Ráadásul úgy döntött, hogy én sem akarok aludni, így reggelig énekelgetett, sírdogált kissebb nagyobb szünetekkel, hol hangosan, hol méghangosabban. Két ilyen gyönyörű éjjel következett még. Majd varázsütésre megszűnt minden probléma. Újra vidáman, farokfelcsapva közlekedik, boldog mosollyal dugja ölembe fejét egy kis vakargatásra és remek étvágynak örvend. Nagyon gyorsan megtanulta a itteni házirendet és gond nélkül be is tartja azt.

Így bátran elmondhatom, köszönjük jól vagyunk! :-)