Miért kell tömegközlekedni tudni? Miért kell étteremben illedelmesen viselkedni? Miért kell az úttesten való átkelést elsajátítani?
Plútó mikor hozzánk került némi tévedés volt a fejünkben. Bekerült a szegény mentett vizsla kategóriába. Természetesen sok szabályt meg kellett tanulnia és betartania, ám bizonyos kérdésekben elég engedékenyek voltunk. Mentségünkre csak két dolgot tudok felhozni. Egyik a tapasztalatlanság, másik a nem végig gondoltságból adódó önzőség.
Plútót a saját életünkhöz neveltük, a saját életvitelünk szerint alakítottuk tudását. Plútó a mai napig nem tud liftezni. Ami itt és most nem probléma, de hozhatja úgy a sors, hogy a tizedikre költözünk, vagy ő öreg lesz és fájnak majd az izületei. Ha az első napon, a legnagyobb "sokk" közepette becsaljuk falatkával a liftbe, ma nincs gondunk.
Ebből a példából elindulva kezdtük el a nálunk állomásozó (nem tudok az ideiglenes szóval megbékélni) vizslák tudatos tanítását. Nem Futrinkás kérés mindez! Csak végiggondoltság eredménye.
Ugyanis az a vizsla aki más kutyákkal jól kijön, máris költözhet olyan családba ahol már van kutya. Ez igaz a macskákra is! A gyermek kedvelők még jobb esélyekkel indulnak a gazdikeresők között, hiszen a gyereke mindenkinek fontosabb, mint egy kutya.
Az, hogy a leendő gazdi hogy, hol és miként él, milyen napi ritmusa van, az előre nem tudható. Itt, szép hazánkan sok napi tevékenységet nem gyakorolhatunk kedvencünkkel. Olyan dolgokat, ami máshol természetes és normális. Nem tudhatjuk előre hogy védencünk milyen "állampolgár" lesz majd.
Senki ne gondoljon őrült feladatokra! Ám ha már sétálunk, márpedig naponta többször tesszük, akkor nem nagy kihívás megtanítani az állj, ülj, marad, vár, gyere feladatsort. Semmire nem jó, ám esetlegesen életet ment.
Otthon a kutya tudja optimális esetben, hogy az asztal nem játszótér és semmi keresnivalója nincsen az orrának a gazdi tányérjában. Ha ezt tudja, már nyilvános helyeken is lehet ezt gyakorolni. Lehet étterembe kutyával járni. Van ahol ez szokás, hiszen mi oka is lenne a gazdinak megválni a kedvencétől arra az időre míg ő vacsorázik a barátaival, ha az tud viselkedni.
Nem mindenki és nem mindenhová jár kocsival. Néha az emberek tömegközlekednek is. A sok ember, a zajok, a szagok megszokása látszólag nagy kihívás, ám ők nagyon gyorsan tanulnak.
Mindaz amit elsajátítanak, a leendő gazdihoz visz majd közelebb. Általános tévhit, hogy a felnőtt kutyák, pláne az idősek, a menhelyesek, a sokadik gazdások nem taníthatóak. Ez nem igaz! Az pedig tagadhatatlan, hogy a közös tanulás összekovácsolja a kapcsolatokat. Ha pedig egészen őszintének kell lennünk, én kézséggel elismerem, hogy büszke is vagyok rájuk és a tudásukra! Méghozzá nagyon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése