Bár ez a blog vizslákkal foglalkozik, közülük is a megmentett, ideiglenes gondozásban lévőekkel, ez a bejegyzés most mégis egy cicáról kell hogy szóljon.
Volt egy cica, Bagira. Nevét koromfekete színéről kapta. 2007 októberében egy hideg őszi este kutyasétáltatásánál bukkant fel. Sovány volt, bújós-hízelgős és roppant fiatalka, bár koránt sem gyerek már, amolyan süldő féle. Meglepő módon annyira vágyta az emberi társaságot, hogy a vizslák jelenléte sem riasztotta vissza a közeledéstől. Élesen emlékszem amint megvitattuk, van már egy macska otthon, etetünk még egy kutyát, de inkább kettőt, éves szinten hihetetlen összegeket hagyunk az állatorvosnál, de ő még biztosan belefér a költsévetésbe, és nem csak meleg otthont, de megfelelő mennyiségű szeretetet és simogatást is tudunk számára biztosítani. Kipling "segítségével" nevet kapott, (valamiért népszerű volt nálunk a különböző rajzfilmek, könyvek hősei után "keresztelkedni"), majd másnap már az állatorvosnál immár lett hivatalos neve, lakcíme, oltása és mert egészségesnek bizonyult elő is jegyeztettük ivartalanításra a beszoktatási idő utánra a további problémák elkerülése érdekében.
Az elmúlt három évben Bagira rengeteg zsiványságot csinált, mint ahogy az egy macskától gyakoratilag el is várható. Volt karácsonyfa megmászás és felborogatás, "bosszúból" bepisilés, elcsent pogácsák és fasírtok, megannyi apró mérgelődés. Igazi macska volt. Játékot csinálva minden masniból, cérnaszálból, tolból, melyek közül jó néhányat hónapokig hiába keresett az ember, hiszen különböző bútorok alá- mögé "focizta" be őket. Étvágyára panasz sohasem volt, hátsó két lábán táncolva és nyávogva ugrált az ember bokája körül minden vacsoraosztásnál, eként követelve a saját adagját. Hosszú órákat tudott eltölteni egy-egy szúnyog, légy levadászásával, némán nyávogva, gyakorlatilag csak tátogva a leendő áldozatra. Emberközpontúsága még a cicákat nem kedvelőkre is komoly hatást gyakorolt. Ő nem bújt el, dorombolva ült bárki ölébe, hosszasan "berregve", "dagasztva" ott. Közben pedig akarata ellenére, elképesztő mennyiségű vizslát szocializált, tett macska kompatibilissé, olykor ezzel az új tulajdonsággal juttatva őket gazdihoz. Soha vér nem folyt, komolyabb összetűzésre sor nem került. A maga módján egyértelműen kommunikált. Körmöt kieresztve, odafújva, de mindig karmolás nélkül.
Tegnap késő este Bagira elment, egynapnyi keserves szenvedés után. Most valahol az örök vadászmezőkön egerészik, gyíkokra vadászik és remélem nagyon sok barátja is van már! Tudom, a könny nem segít, én mégis siratom, hisz nem csak én lettem szegényebb nélküle. Lizi itt ül mellettem, bánatosan nyögdécsel bele a sötétbe, olykor megnézi Bagira kedvenc pihenőhelyeit, majd nem találva őt ott, kérdően nézeget rám.
Ég veled Bagira! Őrülten hiányzol már most!
