A költözés sikerén felbuzdulva, Lizi étvágyának visszatérte után, a régóta halogatott műtétet is be kellett illeszteni az életünkbe. A bepisilés elleni gyógyszer szedése egy életen át lehetetlen lett volna, máj és vesekárosító hatsait felvállalni pedig anélkül, hogy a műtétet meg sem kíséreljük igazi felelőtlenség.
Itt egy csöpp kitérőt tennék a gyógyszerekre, illetve az adagolásukra. Az a készítmény, amit a leggyakrabban alkalmazunk az inkontinenciális problémával küzdő kutyák esetében, adagolását tekintve 2X1/2 tabletta naponta. Ez egy 10 év körüli eb esetén normálisnak mondható. Az évek előrehaladtával a dózist emelni kell, eleinte 2X1, majd 2X2 tablettáig, és mikor már ez sem bizonyul elégségesnek, egyre erősebb és erősebb készítményekkel próbálkozik a tudomány. A gyógyszer valahol mindig méreg is, de ilyen fokozatos emelés mellett nem jelentenek túl komoly terhelést a szervezet számára, így vállalható az alkalmazásuk. Lizi azonban elvileg nincs még öt éve se, ám a az éjszakai vizelet cseppentése már most napi 2X1 tablettát követelt és ez sem bizonyult mindig elegendőnek. Természetesen próbálkoztunk délutáni, esti folyadék megvonással, éjjeli-hajnali sétákkal, ám sajnos ez sem segített. Teljes életet élni így nem lehet, a gyógyszer hosszútávú mellékhatásait újabb gyógyszerekkel kezelgetni pedig nem érdemes. Természetesen minden műtét és altatás kockázattal jár együtt. Jelen esetben az operáció teljes sikerére csak igen halvány remény volt, de megpróbálni muszáj volt, még akkor is, ha ez sikertelenség esetén felesleges fájdalommal jár együtt.
Így kerestünk egy szimpatikus időpontot. Aggódva és minden meggyőződés nélkül hagytam ott dél körül a rendelőben, kicsit tehetetlenül, de remélve a legjobbakat. Legkedvencebb állatorvosom 16h körül hívott felefonon. Minden eseben, ha a műtőasztalon valamelyik négylábú szerettem hever nála és mindeközben a készülékem kijelzőjén a Józsi doki felirat vibrál összerándul a gyomrom és legszívesebben nem is fogadnám a hívást. Nincs semmi baj, nyugtatott meg kezdésnek, gyakorlatilag a köszönésről is megfeledkezve, de ne siess Liziért, mert adódott némi komplikáció műtét közben, kicsit hosszabb lesz az operáció a szokásosnál, de nyugodjak meg, aggodalomra semmi ok. Őszintén szólva, nem sok embernek hiszek el mindent, de ennek az orvosnak gyakorlatilag bármit, így ha megnyugodni nem is tudtam, de legalább úgy csináltam, mintha. Este 19h-ra értem a rendelőbe. Szépen kért, várjak még egy kicsit. Sétálgassak úgy egy bő órácskát. Este 20:30 is elmúlt, mire Lizit visszakaptam talpig ramofixhálóba csomagolva, behúzott farokkal, remegve. Ekkor tudtam meg, mi is történt a műtőasztalon. Történt ugyanis, hogy az ivartalanitási hely mentén felvágták a bőrét, az előre megbeszéltek szerint kiszedték a hasfalából az évek óta ottlévő, nem felszívódós cérnát, majd átvágták a hasfalat és ekkor meglátták a csodának is beillő korábbi műtét nyomait. Lizit valami megmagyarázhatatlan okból csak félig ivartalanították, azaz a női nemi szerveket, méh és petefészkek csak részlegesen távolították el. Mindezek kikerültek szegényből és ekkor jött az igazi meglepetés, hiszen a húgycső, aminek korrekciója a műtét lényege volt, nem eldeformálódva volt benne, hanem gyakorlatilag derékszögben megtörve. (Normális esetben szó szerint egy csőről beszélünk, amely a hasfallal párhuzamosan fekszik és jobbára a hasi izomzat tartja.) A kiegyenesítést követően ez rögzítésre került, majd összevarrták a sebet, és leszedták róla a hihetetlen módon lógó emlőt is. Így, az egyszerű rutinműtét, egy többszörös csavarokkal terhelt, alaposan elhúzódó, jó nagy adag altatószert igénylő igen komoly beavatkozás lett. Reméljük a legjobbakat és még mindig nem merek ígérni semmit mondattal távoztunk a rendelőből.
Az első pozitív jel egy normális pisi képében jelentkezett. Sose gondoltam volna, mekkora öröm is tud ez lenni.Lizi nem erőlködve, gugulva, vándorolt, miközben csak csepegett belőle a pisi, hanem mint minden normális kutya legugolt és egy lendülettel kipréselte mindazt, amit szükségesnek ítélt, majd felállt és tovább sétált. Lassan, majd két hét alatt hagytuk el a gyógyszert teljesen. Minden ébredést követően alapos vizit volt a fekhelyén, hátha találok valami nedves, nem oda illő furcsaságot, ám szerencsére ezidáig nem ért kellemetlen meglepetés.
A felgyógyulása hosszú és nehézkes volt, tán kicsit jobban is elhagyta magát a kelleténél. Ám mára őrült módra viselkedik ismét és ami a legfontosabb, nem csak gyógyszert nem kell már szednie, de hosszú évek után végre fájdalmak nélkül élhet! És rettentően élvezi a havat! :-)
„de azért én, a "gazdi" csak vele maradok”
VálaszTörlésŐ sosem volt „gazdija” Lizinek! Szeretném felhívni minden érdekelt, és nem érdekelt figyelmét arra, hogy egy kutyának az a „GAZDA” (igen végig nagy betűvel), aki eléteszi a vacsorát –Lizinek a reggelit is-, a Gazda az aki nem az esti félórás sétában vesz részt, hanem naponta legalább 2-3 órát intenzíven eltölt a kutyával! Foglalkozik vele, nem csak mellette alszik. Bár hozzá kell tennem, hogy Lizi jobbára az én lábamnak dőlve aludt! Elgondolkodtató, miért sírdogált két éjszakát a „jól megfontolt” költözés után?
Csak ezeket nem kapta meg Lizi-kutya a blogoldal írójától.
De nem csak Lizivel, hanem egyetlen ideiglenesen befogadott kutyával sem foglalkozott többet.
„Futtathatjuk magunkat”, de szegény Zserbóval sem Ő csinálta végig a rohamok nagy részét, hanem én. Én üvöltöttem vele, telefonban, mert nem volt otthon, hogy jöjjön az állatorvos, és adja be szegénynek a nagy „A”-t. Ne szenvedjen tovább: 24 óra alatt 8-10 epilepsziás roham szerintem sok, nagyon sok! Igen, én mondtam ki az ítéletet szegényre, de nem volt más lehetőség. Aki látott már ilyet, az tudja, aki nem, az sose tapasztalja meg! Nagyon-nagyon elkeserítő és borzasztó! A látvány is, a tehetetlenség is és az is, hogy a roham után szegény kis kutya azt sem tudja hol van, és újra elkezdi megtanulni a lakást, a bútorok helyét, és riadtan ugrik el a simogatni szándékozó kéz elől.
De ezt Ő (Evelin) nem tudja, mert ahhoz nagyon kevés időt töltött a kutyával!
De nem csak Lizivel, Zserbóval, hanem az összes többivel sem.
Mi hármasban,inkább négyesben (én is ott voltam) Plútó, Tóbiás (macska), Bagira (szintén macska) mi töltöttünk el rengeteg időt együtt!
És nem csak a fent sorolt két kutyáról van szó. Beszélgethetünk Mosolyról is… Én vettem rá, hogy ha lehet, ne „egyen meg” mindenkit.
Szeretném, ha a fenti kis „átiratom” nem úgy nézne ki, mintha el akarnám ásni, az oldal íróját, de úgy gondolom, hogy az igazsághoz ezek is –és ennél több is- hozzátartozik!
Ha bárki aki ezt az oldalt olvassa, és többet szeretne tudni, az elérhetőségem: hanzikkaroly@gmail.com
Bátran kérdezzetek!