2010. augusztus 24., kedd

Búcsú Lizitől

             Így nézett ki, mikor legelőször találkoztunk

Minden kutyát egy levélke kíséretében engedek útjára. Abban bízom, hogy a róluk szóló pár sor segít nekik a beilleszkedésben. Talán az új gazdi könnyebben kapcsolatot tud majd teremteni a kis jövevénnyel. Most Lizi levelét kell megírnom. A 10 hónap tapasztalatainak összefoglalása kis múlt idéző is egyben.:

                               és így néz ki ma


"Kedves Gazdi-Kedves Család!

Evelin vagyok, Lizi eddigi 'ideiglenes anyukája'. 10 hónapot éltünk együtt közösen. Ő egy 5-6 év körüli ivartalanított szuka. Ez egy információs lista, hogy könnyebb legyen a kezdés.
-remekül hallgat a nevére
-szobatiszta
-útálja a gyerekeket
-nehezen barátkozik, az első nyitó lépést mindig neki kell megtennie
-szépen sétál pórázon,
-macska és kutyabarát, ám eleinte kell a felügyelet még
-szerencsére nem válogatós evés szempontjából (eddig naponta 1x, 19:30-kor vacsorázott)
-kedvenc játéka a labda
-remek 'házörző', ugat ha idegen érkezik
-olykor a félelmeit morgással leplezi
-stresszhelyzetben 'falatkával' nem lekenyerezhető
-allergiája nincsen, gyógyszert nem szed
-kemény kezű, határozott és következetes nevelést igényel mindenképpen
-míg nem érzi magát biztonságba, hajlamos a szökésre

Ha bármi kérdés, kérés felmerül a következőek az elérhetőségeim:
tel:....................................................
mail:.................................................

Hosszú, egészséges szép és boldog közös időt kívánok nektek!
Üdvözlettel,
Evelin"


Tudom, ez egy elég hivatalosnak tűnő levél, viszonylag száraz információkkal. Ez is a cél. Azt nem írhatom le, hogy vannak közös kis titkaink. Mint például a tavaly nyári seb a pofácskáján már rég begyógyult. A műtét utáni nehéz időszakunkat is felesleges ecsetelni. A minden esti kis szertartásunk, mikor ő már a fotelban hever, én pedig perceken át a kobakját vakargatom, csacskaságokat súgdosva a fülébe, nos, az is a mi kis életünk része. Azt sem írhatom, hogy hosszú napokig volt szomorú Bagira elvesztése után. Mint ahogy most az öreg Rexi barátnőjét keresi mindhiába. Nekik 8 hónapnyi barátság jutott.


                      Rexi, Lizi barátnője


És azt sem írhatom nekik, hogy Lizi eddigi életem egyik igen meghatározó kutyája. Mint ahogy azt sem, hogy minden eddigi elvemet félretéve, nagyon komolyan fontolgattam az örökbefogadását. Nem mondhatom el nekik, mennyire félek attól, miként is képes ez az ideggyenge kislány ismét egy váltásra. Azt is nekik kell megtapasztalniuk, hogy ha rendes gazdinak ítéli őket Lizi, egyszer csak bújni kezd és pont úgy viselkedik mint minden normális vizsla. Vakargatásra tartja a fülét és a pociját.
Én nagyon drukkolok a sikeres közös életükhöz!

Gyorsan peregnek a napok. Van még négy közös éjszakánk. Tudja, hogy elválunk. Elmeséltem neki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése