Mentett vizslák

Búcsú Lizitől

2010-08-24T12:12:00.000-07:00

Így nézett ki, mikor legelőször találkoztunk

Minden kutyát egy levélke kíséretében engedek útjára. Abban bízom, hogy a róluk szóló pár sor segít nekik a beilleszkedésben. Talán az új gazdi könnyebben kapcsolatot tud majd teremteni a kis jövevénnyel. Most Lizi levelét kell megírnom. A 10 hónap tapasztalatainak összefoglalása kis múlt idéző is egyben.:

és így néz ki ma

"Kedves Gazdi-Kedves Család!

Evelin vagyok, Lizi eddigi 'ideiglenes anyukája'. 10 hónapot éltünk együtt közösen. Ő egy 5-6 év körüli ivartalanított szuka. Ez egy információs lista, hogy könnyebb legyen a kezdés.
-remekül hallgat a nevére
-szobatiszta
-útálja a gyerekeket
-nehezen barátkozik, az első nyitó lépést mindig neki kell megtennie
-szépen sétál pórázon,
-macska és kutyabarát, ám eleinte kell a felügyelet még
-szerencsére nem válogatós evés szempontjából (eddig naponta 1x, 19:30-kor vacsorázott)
-kedvenc játéka a labda
-remek 'házörző', ugat ha idegen érkezik
-olykor a félelmeit morgással leplezi
-stresszhelyzetben 'falatkával' nem lekenyerezhető
-allergiája nincsen, gyógyszert nem szed
-kemény kezű, határozott és következetes nevelést igényel mindenképpen
-míg nem érzi magát biztonságba, hajlamos a szökésre

Ha bármi kérdés, kérés felmerül a következőek az elérhetőségeim:
tel:....................................................
mail:.................................................

Hosszú, egészséges szép és boldog közös időt kívánok nektek!
Üdvözlettel,
Evelin"

Tudom, ez egy elég hivatalosnak tűnő levél, viszonylag száraz információkkal. Ez is a cél. Azt nem írhatom le, hogy vannak közös kis titkaink. Mint például a tavaly nyári seb a pofácskáján már rég begyógyult. A műtét utáni nehéz időszakunkat is felesleges ecsetelni. A minden esti kis szertartásunk, mikor ő már a fotelban hever, én pedig perceken át a kobakját vakargatom, csacskaságokat súgdosva a fülébe, nos, az is a mi kis életünk része. Azt sem írhatom, hogy hosszú napokig volt szomorú Bagira elvesztése után. Mint ahogy most az öreg Rexi barátnőjét keresi mindhiába. Nekik 8 hónapnyi barátság jutott.

Rexi, Lizi barátnője

És azt sem írhatom nekik, hogy Lizi eddigi életem egyik igen meghatározó kutyája. Mint ahogy azt sem, hogy minden eddigi elvemet félretéve, nagyon komolyan fontolgattam az örökbefogadását. Nem mondhatom el nekik, mennyire félek attól, miként is képes ez az ideggyenge kislány ismét egy váltásra. Azt is nekik kell megtapasztalniuk, hogy ha rendes gazdinak ítéli őket Lizi, egyszer csak bújni kezd és pont úgy viselkedik mint minden normális vizsla. Vakargatásra tartja a fülét és a pociját.
Én nagyon drukkolok a sikeres közös életükhöz!

Gyorsan peregnek a napok. Van még négy közös éjszakánk. Tudja, hogy elválunk. Elmeséltem neki.

Lizi nyara tömörített beszámolókkal

2010-07-24T11:36:00.000-07:00

Itt a nyár. A hosszú, borongós hónapok után végre itt a nyár! Millió szúnyoggal, pimasz legyekkel és tikkasztó kánikulával megérkezett és tart rendületlenül. Mondhatnám, hogy egyhangú, perzselő ólomlábakon csúszunk egyik napból a másikba, ám ez korántsem igaz.

Nemrég járt nálunk Yvette barátnőm és Stefi. Ők a német vizslamentő partnerszervezetnél ténykednek. Hozták magukkal Argoszt, aki valamikor Ostor volt, és Pipit ki eredetileg Piroska névre hallgatott. Ők is mentett vizslák. Lizi eleinte borzolt és morgott az ismeretlen kutyákra, ám hamar ráébredt, hogy a játék és a hancúrozás lényegesen szórakoztatóbb. Lendületes, dinamikus rohangálással, kergetőzéssel töltötték a közös időt. Az egyedüli ütközőpont egy szelet sonka volt. (Azon én sem szívesen osztozom.)
Yvettel évek óta ismerjük egymást. Volt jónéhány "közös" ideiglenes vizslánk, kik tőlem költöztek hozzá, nála még "vendégeskedtek" kicsit míg végleges gazdira nem leltek. Közös kedvencünk Akác volt. Yvette gyakorlatilag mindent tud a Futrinka keretein belül zajló kutyamentésről, ám Tárnokot most látta életében először. Tudni szerette volna hol, mi módon élnek a kennelsoron azok, akiknek nem jut ideiglenes család. Volt játék, hancúrozás, labdázás, és rengeteg simogatás. Készült jónéhány fénykép és pár könnycseppet is eldörgöltek a szemük sarkában a lányok. Laci még varratszedéssel is megörvendeztette őket, csak hogy teljes képet kaphassanak a kinti valódi életről. Az én némettudásom igen szerény, ennek ellenére szó szerinti fordításban Laci egy: "sikeres kutyakiképző, trénerek gyöngye és szuper pasas". (Aki esetleg nem tudná ki Laci, annak elárulom, hogy Tárnokon hétfőtől-péntekig ő gondozza a kutyáinkat.) Yvették szerint egy nagy baj van csak. Mégpedig az, hogy Lacinak nincs legalább még egy keze, hisz akkor legalább három kutyabuksit tudna odaadó szeretetével egyszerre simogatni. Úgy hiszem, ennél nagyobb dícséretet nem is kaphatott volna!
Lizi a legremekebb formáját hozta a közös napokban, mintha csak tudta volna, hogy ez a két jószagú, kutyanyelvet remekül ismerő nőci véleménye sokat számíthat az ő jövője szempontjából.

Találkoztunk a minap Rékával, Polgival és Eszkuláppal. Eszkuláp egy tacskó, méghozzá az ízig-vérig férfi fajtából. Eszkuláp kiskocsival közlekedik, merthogy hátsó lábai lebénultak. Rékáéknak köszönhetően teljes és boldog életet élhet. És hogy napjaikat ideiglenes befogadónál tengető kutyáink élete ne legyen egyhangú, hát elvittük őket a Duna partjára. A közös illatminta csere után Eszki és Lizi úgy kocogtak-gurultak egymás mellett, mintha ezeréves pajtik lennének.
Lizit nem zavarta a zaj, a tömeg és a nyüzsgés. A vacsora alatt sem táncolt az asztalon, csak olykor mellső lábaival az ölemben. Ezt is akkor tette, mikor türhetetlenül régóta nem kapott már újabb halfalatkát a tányérról. Örömmel jelenthetem, hogy Eszki és Lizi egyaránt kedvelik a hekket. :-) Talán kicsit túlságosan is. A nagy falatozásban Lizi még a szomszéd asztalnál ücsörgő gyerkőcről is megfeledkezett. Ő egyáltalán nem gyerekbarát, ez is az oka, hogy oly régóta keressük a számára megfelelő gazdit. Ezt a hat év körüli kislányt azonban meg sem morogta. Réka fedezte fel a furcsa viselkedés okát. A csöppség meglehetősen jólnevelt lévén, székével közel ült az asztalhoz, jobb kezével falatozott, míg bal könyökét a szék karfáján pihentette. Ez utóbbi kezét "töltötte meg" újra és újra sültkrumplival, amit színte észrevétlen csuklómozdulattal csúsztatott Lizi szájába. Tehát Lizi akár még gyerekbarát is lehet, csak megfelelő mennyiségű sültkrumpli vagy egyéb finomság kérdése az egész. :-)

Van egy titkom. Nem túl nagy, de sorsfordító. Lizi Augusztus végén összecsomagolja a bőröndjét és Németországba utazik.
A búcsúzásunkhoz szükséges papírzsepkendő adományokat szeretettel és köszönettel várjuk.

Eszkuláp fotói itt találhatóak:http://gallery.site.hu/u/morzsa/futrinkautca/album241/20100301/

Bagira

2010-05-12T20:48:00.000-07:00

Bár ez a blog vizslákkal foglalkozik, közülük is a megmentett, ideiglenes gondozásban lévőekkel, ez a bejegyzés most mégis egy cicáról kell hogy szóljon.

Volt egy cica, Bagira. Nevét koromfekete színéről kapta. 2007 októberében egy hideg őszi este kutyasétáltatásánál bukkant fel. Sovány volt, bújós-hízelgős és roppant fiatalka, bár koránt sem gyerek már, amolyan süldő féle. Meglepő módon annyira vágyta az emberi társaságot, hogy a vizslák jelenléte sem riasztotta vissza a közeledéstől. Élesen emlékszem amint megvitattuk, van már egy macska otthon, etetünk még egy kutyát, de inkább kettőt, éves szinten hihetetlen összegeket hagyunk az állatorvosnál, de ő még biztosan belefér a költsévetésbe, és nem csak meleg otthont, de megfelelő mennyiségű szeretetet és simogatást is tudunk számára biztosítani. Kipling "segítségével" nevet kapott, (valamiért népszerű volt nálunk a különböző rajzfilmek, könyvek hősei után "keresztelkedni"), majd másnap már az állatorvosnál immár lett hivatalos neve, lakcíme, oltása és mert egészségesnek bizonyult elő is jegyeztettük ivartalanításra a beszoktatási idő utánra a további problémák elkerülése érdekében.

Az elmúlt három évben Bagira rengeteg zsiványságot csinált, mint ahogy az egy macskától gyakoratilag el is várható. Volt karácsonyfa megmászás és felborogatás, "bosszúból" bepisilés, elcsent pogácsák és fasírtok, megannyi apró mérgelődés. Igazi macska volt. Játékot csinálva minden masniból, cérnaszálból, tolból, melyek közül jó néhányat hónapokig hiába keresett az ember, hiszen különböző bútorok alá- mögé "focizta" be őket. Étvágyára panasz sohasem volt, hátsó két lábán táncolva és nyávogva ugrált az ember bokája körül minden vacsoraosztásnál, eként követelve a saját adagját. Hosszú órákat tudott eltölteni egy-egy szúnyog, légy levadászásával, némán nyávogva, gyakorlatilag csak tátogva a leendő áldozatra. Emberközpontúsága még a cicákat nem kedvelőkre is komoly hatást gyakorolt. Ő nem bújt el, dorombolva ült bárki ölébe, hosszasan "berregve", "dagasztva" ott. Közben pedig akarata ellenére, elképesztő mennyiségű vizslát szocializált, tett macska kompatibilissé, olykor ezzel az új tulajdonsággal juttatva őket gazdihoz. Soha vér nem folyt, komolyabb összetűzésre sor nem került. A maga módján egyértelműen kommunikált. Körmöt kieresztve, odafújva, de mindig karmolás nélkül.

Tegnap késő este Bagira elment, egynapnyi keserves szenvedés után. Most valahol az örök vadászmezőkön egerészik, gyíkokra vadászik és remélem nagyon sok barátja is van már! Tudom, a könny nem segít, én mégis siratom, hisz nem csak én lettem szegényebb nélküle. Lizi itt ül mellettem, bánatosan nyögdécsel bele a sötétbe, olykor megnézi Bagira kedvenc pihenőhelyeit, majd nem találva őt ott, kérdően nézeget rám.

Ég veled Bagira! Őrülten hiányzol már most!

Jeles dátumok

2010-05-04T01:06:00.000-07:00

A dátumok az életünkben meghatározóak. Egy-egy különösen fontos nap ünnepséggel, vagy megemlékezéssel jár együtt. Lizinek ez a tavasz két ilyen dátumot is tartogatott. Az oltási könyve tanúsága szerint 2009. 03. 20-án kapta meg Székesfehérvárott, a kötelező oltását. Ekkor került ott gondozásba. Egy éve borult fel az ő kis élete. Ez alatt az év alatt annyi, de annyi minden történt vele, ami normális körülmények között egy kutyával egész élete alatt sem.

Közös életünk is nagy naphoz közelít. 05.07.-én leszünk fél évesek. Elég tartalmasan, mozgalmasan töltöttük ezt az időt. Teljes biztonságban érzi magát és fel sem merül valószínűleg a kis buksi fejében, hogy bár együtt karácsonyoztunk, születésnapoztunk, sírtunk-nevettünk, de egyszer ennek is vége szakad majd. Hiába osztjuk meg egymással majd minden örömünk és bánatunk, ez sem tart örökké. Egyszer érte is eljön az álomgazdi. Kemény, nehéz búcsú lesz ez majd mindkettőnknek, hiszen az egészséges ideiglenesezés kereteit már rég túlnőttük időben. Megtanultunk egymással élni, a másik dilijeivel-flúgjaival együtt létezni.

Ilyen nagy napok alkalmával gondol csak bele az ember igazán, hogy egy-egy kutya megmentésétől a gazdihoz kerülésig mennyi idő, energia és hány ember kitartó munkája szükséges. Ha bármelyikük egyszer köszönetet mondhatna mindenkinek, aki a sorsát egyengette, a lista bizony hosszabb, de őszintébb lenne mint egy Oscar gálán a negédes és kissé szirupos, általában "Köszönöm Anyu!"-val kezdődő felsorolás.

A műtét

2010-02-10T11:00:00.000-08:00

A költözés sikerén felbuzdulva, Lizi étvágyának visszatérte után, a régóta halogatott műtétet is be kellett illeszteni az életünkbe. A bepisilés elleni gyógyszer szedése egy életen át lehetetlen lett volna, máj és vesekárosító hatsait felvállalni pedig anélkül, hogy a műtétet meg sem kíséreljük igazi felelőtlenség.

Itt egy csöpp kitérőt tennék a gyógyszerekre, illetve az adagolásukra. Az a készítmény, amit a leggyakrabban alkalmazunk az inkontinenciális problémával küzdő kutyák esetében, adagolását tekintve 2X1/2 tabletta naponta. Ez egy 10 év körüli eb esetén normálisnak mondható. Az évek előrehaladtával a dózist emelni kell, eleinte 2X1, majd 2X2 tablettáig, és mikor már ez sem bizonyul elégségesnek, egyre erősebb és erősebb készítményekkel próbálkozik a tudomány. A gyógyszer valahol mindig méreg is, de ilyen fokozatos emelés mellett nem jelentenek túl komoly terhelést a szervezet számára, így vállalható az alkalmazásuk. Lizi azonban elvileg nincs még öt éve se, ám a az éjszakai vizelet cseppentése már most napi 2X1 tablettát követelt és ez sem bizonyult mindig elegendőnek. Természetesen próbálkoztunk délutáni, esti folyadék megvonással, éjjeli-hajnali sétákkal, ám sajnos ez sem segített. Teljes életet élni így nem lehet, a gyógyszer hosszútávú mellékhatásait újabb gyógyszerekkel kezelgetni pedig nem érdemes. Természetesen minden műtét és altatás kockázattal jár együtt. Jelen esetben az operáció teljes sikerére csak igen halvány remény volt, de megpróbálni muszáj volt, még akkor is, ha ez sikertelenség esetén felesleges fájdalommal jár együtt.

Így kerestünk egy szimpatikus időpontot. Aggódva és minden meggyőződés nélkül hagytam ott dél körül a rendelőben, kicsit tehetetlenül, de remélve a legjobbakat. Legkedvencebb állatorvosom 16h körül hívott felefonon. Minden eseben, ha a műtőasztalon valamelyik négylábú szerettem hever nála és mindeközben a készülékem kijelzőjén a Józsi doki felirat vibrál összerándul a gyomrom és legszívesebben nem is fogadnám a hívást. Nincs semmi baj, nyugtatott meg kezdésnek, gyakorlatilag a köszönésről is megfeledkezve, de ne siess Liziért, mert adódott némi komplikáció műtét közben, kicsit hosszabb lesz az operáció a szokásosnál, de nyugodjak meg, aggodalomra semmi ok. Őszintén szólva, nem sok embernek hiszek el mindent, de ennek az orvosnak gyakorlatilag bármit, így ha megnyugodni nem is tudtam, de legalább úgy csináltam, mintha. Este 19h-ra értem a rendelőbe. Szépen kért, várjak még egy kicsit. Sétálgassak úgy egy bő órácskát. Este 20:30 is elmúlt, mire Lizit visszakaptam talpig ramofixhálóba csomagolva, behúzott farokkal, remegve. Ekkor tudtam meg, mi is történt a műtőasztalon. Történt ugyanis, hogy az ivartalanitási hely mentén felvágták a bőrét, az előre megbeszéltek szerint kiszedték a hasfalából az évek óta ottlévő, nem felszívódós cérnát, majd átvágták a hasfalat és ekkor meglátták a csodának is beillő korábbi műtét nyomait. Lizit valami megmagyarázhatatlan okból csak félig ivartalanították, azaz a női nemi szerveket, méh és petefészkek csak részlegesen távolították el. Mindezek kikerültek szegényből és ekkor jött az igazi meglepetés, hiszen a húgycső, aminek korrekciója a műtét lényege volt, nem eldeformálódva volt benne, hanem gyakorlatilag derékszögben megtörve. (Normális esetben szó szerint egy csőről beszélünk, amely a hasfallal párhuzamosan fekszik és jobbára a hasi izomzat tartja.) A kiegyenesítést követően ez rögzítésre került, majd összevarrták a sebet, és leszedták róla a hihetetlen módon lógó emlőt is. Így, az egyszerű rutinműtét, egy többszörös csavarokkal terhelt, alaposan elhúzódó, jó nagy adag altatószert igénylő igen komoly beavatkozás lett. Reméljük a legjobbakat és még mindig nem merek ígérni semmit mondattal távoztunk a rendelőből.

Az első pozitív jel egy normális pisi képében jelentkezett. Sose gondoltam volna, mekkora öröm is tud ez lenni.Lizi nem erőlködve, gugulva, vándorolt, miközben csak csepegett belőle a pisi, hanem mint minden normális kutya legugolt és egy lendülettel kipréselte mindazt, amit szükségesnek ítélt, majd felállt és tovább sétált. Lassan, majd két hét alatt hagytuk el a gyógyszert teljesen. Minden ébredést követően alapos vizit volt a fekhelyén, hátha találok valami nedves, nem oda illő furcsaságot, ám szerencsére ezidáig nem ért kellemetlen meglepetés.

A felgyógyulása hosszú és nehézkes volt, tán kicsit jobban is elhagyta magát a kelleténél. Ám mára őrült módra viselkedik ismét és ami a legfontosabb, nem csak gyógyszert nem kell már szednie, de hosszú évek után végre fájdalmak nélkül élhet! És rettentően élvezi a havat! :-)

Költözés és beilleszkedés

2010-01-26T07:36:00.000-08:00

Az életben egyetlen állandó dolog van. Az pedig a változás. Hosszas őrlődés, töprengés előzte meg a költözést. Mérlegelnem kellett hogy Lizi már eddig is megtépázott lelkének mennyit ártok majd. Új lakás, új szagok, ismeretlen sétatér, soha nem látott arcok, némi felfordulás, dobozok és bútorok hegyben. Végül persze meggyőztem magamat, hogy az ő szempontjából bár sokminden megváltozik, de azért én, a "gazdi" csak vele maradok, és voltaképpen az igazi megrázkódtatás akkor jön majd, mikor ő igazi családra talál és a közös kis életünket befelyezzük. Az utolsó döntő érv igen egyszerű és kézenfekvő volt, hiszen ha ő "saját" kutya lenne, akkor is költözne velem.

Az első becsomagolással eltöltött éjszakát még aktívan szaglászva, érdeklődve, az orrát mindenbe beleütve végigaszisztálta. A második éjjel már lényegesen alábbhagyott az aktivitása, valószínűleg nem lehetett mindez nagyon izgalmas, és belátta, ha játszani nem lehet és étel sincs a mennyezetig tornyosuló dobozokban eldugva, akkor bizony ez nem annyira jó móka.

Maga a költözés gond nélkül zajlott. Késő estére már a bútorok a helyükön álltak, a dobozok közötti sétaösvények is kezdtek megszűnni. Kínosan vigyáztam rá, hogy a vacsorát is időben megkapja a neki járó szeretetmennyiséggel, ölelgetéssel, simogatással együtt, sőt, ha lehet még azon túl is. Mindez meglehetősen hiábavalónak bizonyult, mert beütött a teljes sztrájk. Nem evett egy falatot sem. És éjjel aludni sem volt hajlandó. Ráadásul úgy döntött, hogy én sem akarok aludni, így reggelig énekelgetett, sírdogált kissebb nagyobb szünetekkel, hol hangosan, hol méghangosabban. Két ilyen gyönyörű éjjel következett még. Majd varázsütésre megszűnt minden probléma. Újra vidáman, farokfelcsapva közlekedik, boldog mosollyal dugja ölembe fejét egy kis vakargatásra és remek étvágynak örvend. Nagyon gyorsan megtanulta a itteni házirendet és gond nélkül be is tartja azt.

Így bátran elmondhatom, köszönjük jól vagyunk! :-)

Szaglás és memória

2009-12-27T09:48:00.000-08:00

Állítólag mi emberek rém értelmesek vagyunk. Állítólag. Mióta Lizi itt van, többször kaptam magamat azon, hogy nem akarok okos, értelmes ember lenni. Olykor csak figyelek. Pontosabban megfigyelek, így akaratlanul is kutatómunkába kezdtem, holott csak bizonyos viselkedések, magatartásformák miértjeire kerestem a választ.

Eddig is tudtam, hogy a szaglás mennyire fontos, mint ahogy azt is, hogy a másik vizeletének felülbírálása elengedhetetlen. Olvastam tudományos cikkeket, mik matemetikai számokban próbálták a kutya és ember szaglását összehasonlítani. Ezeknek a számoknak a jelentőségét csak a gyakorlatban értettem meg igazán. Mindez persze nem lesz újdonság azoknak, kik kölyökkortól nevelnek kutyát, és azoknak sem, akik vadásznak az ebbel.

Lizi azonban nem vadászik, nem is ismerem baba kora óta. Az idekerülése 36. órájában mentünk először állatorvoshoz. A távolság viszonylag tetemes, hiszen Csillaghegy-Kőbánya a távolság. Zuhogó esős, hideg délutánt sikerült a programhoz választani, és hogy teljes legyen a gyönyör, a tömegközlekedés mellett voksoltam. Igazándiból gyötört a kíváncsiság mit szól majd a busz zajához, a rettentő sok emberhez, a fel és leszállásokhoz. Érdekelt mennyire együttműködő, mekkora a türelme, miként értékeli a kettőnk viszonyát, hol tart a bizalmi kapcsolatunk. Ezekre a kérdésekre megkaptam ugyan a választ és természetesen másra is.

Az útvonalat úgy terveztem, hogy kizárólag buszozni kelljen, hogy rettentő sok stressz azért ne érje. Nekünk fel sem tűnik a hétköznapokban, hogy a mertó, a hév, a villamos ajtaja hogy csattan, zümmög, berreg, ám nekik ez mind újdonság ami hol csak érdekes, hol pedig rémisztő. Ezt a távolságot 3 különböző busz használatával sikerült leküzdenünk, ami nem volt túlságosan időtakarékos, de úgy könyveletem el, hogy most legalább ezt megtanulja, az időt pedig nem szabad sajnálni az ilyesmire. Az Árpádhídnál is át kellett szállnunk és mert akadt egy tenyérnyi zöld, Lizi nem habozott pisilni aminek oka a hideg és az eső mellett valószínűleg a stressz is volt. A rendelőbe már bőrig ázva érkeztünk. Nagyon bántott amiért így kitoltam vele. Sovány kis testére feltapadt a szőr, és csontos kis koponyájáról az orrnyergén át csurgott a víz a földre. Persze szegényt a rendelőben kivizsgálás címszó alatt igencsak megsanyargatták. Mire végeztünk nem csak fáradt volt és rémült, de az égi áldás is intenzívebben zuhogott a nyakunkba. Liziből egy fakát maga alá húzott, hidegtől reszkető, remegő apró szőrcsomó lett, aki a két lábszáram között keresett menedéket hideg és eső ellen egyaránt. Hazamenni pedig valahogy kellett az ítéletidőben is. Csillaghegyről az Árpádhídig nem enyhült a reszketése. Én már megfázástól a mandula és tüdőgyulladásig felkészültem mindenre. Kabátom ujjával törülgettem, duruzsoltam neki, vígasztaltam, így felkészítve rá, hogy a két átszállás közötti várakozásban ismét bőrig ázunk majd. Pontosan azon az úton közlekedtünk hazafelé is mint a dokihoz. Ugyanazon a zsepkendőnyi kis zöld részen hosszas szimatolás után legugolt és ismét pisilt egyet. A kettő között több mint 3 óra telt el, emberek ezrei szaladtak el az érintett területen ezidő alatt, kiknek szagát az eső a fűvel, a földdel, az átlagos utcai szeméttel összemosta, elkeverte. Mire a gugolásból felemelkedett, már egy másik Lizi volt. Továbbra is sovány, még mindig fázós és elázott, de megváltozott a tartása, a mozgása. Lizi egyszerűen tudta, megértette, kiolvasta a szagokból, hogy hol vagyunk, hogy ma már jártunk itt.

Már rég itthon voltunk, ő pihent meleg vacsorával a pocakban, száraz plédek között, mikor még mindig a látottakon gondolkoztam. Igenis felmerült bennem, hogy tévedek, bebeszélem magamnak, túlmisztifikálom a történteket. Azóta sok kísérletet tettünk ismeretlen terepen. Direkt indulunk hosszabb utakra, de mindig ugyanaz történik. Bármennyi idő telik is el a két jelőlése között, mármilyenek a meteorológia körülmények, akárhány ember, vagy kutya is trappol arra, a visszaútón Lizi saját szagát megtalálva megtáltosodik és mint valami kis paripa , boldogan száguld hazáig.
Természetesen az, hogy ez veleszületett képesség, vagy a hosszú utcán töltött hónapok alatt elsajátított tudás már sosem derül ki.

Lizi első hetei

2009-11-29T07:38:00.000-08:00

Ma 23 napja érkezett Lizi. Rettentően sok dolog történt azóta, így itt az idő az összegzésre, mielőtt bármilyen fontos momentum feledésbe merülne.

Sok orvosi papírral jött a kisasszony és még több gyógyszerrel. Méghozzá elég komoly gyógyszerekkel szteroidtól az antibiotikumig. Lizi súlya elég messze volt a normálistól érkezésekor. A hosszú kóborlás, össze-vissza evés meglátszott rajta. Bal hátsó lábát sebesre nyalta valamiért. Függő laboreredményei, még el nem készült citologiai vizsgálatai nagy vidámságra nem adtak okot. Az pedig, hogy fektében, éber állapotban maga alá vizel végképp elkeserítő volt. Nem tagadom türelmetlen voltam, így nem vártam meg a leletek megérkezését, elvittem őt Józsi dokihoz. A lába és a bepisilős probléma meglehetősen aggasztott. Az orvosnál hallottaktól nem lettem nagyon jókedvű. Lizit ugyanis még az eredeti gazdija ivartalanítatta, ám valami okból a belső varratait nem felszívódó cérnával varrták össze. Ezeket a belső varratokat a pocakja simogatásával egyesével meg lehet számolni, ami még nem is volna akkora probléma, ám egyik-másik enyhe gyulladásban van. Sajnos az akaratlan vizelet eresztés oka is az ivartalanításnál történt malőrnek köszönhető, így a húgycső előreesése az oka a szivárgásnak. A lábára krémet kapott, a gyógyszereit fél adagra vette az orvos, a vitamindózisát pedig duplájára megemelte.

Egy hét múlva ismét a rendelőben ücsörögtünk kontrollra várva. Ekkorra már minden eredmény elkészült, így végre nem vakrepültünk tovább. Hiába kenegettük szorgalmasan a lábát a duzzanat nem múlt, így gyulladáscsökkentővel fecskendezték neki teli, bekötötték és jöhetett a reménykedés. Reménykedni kellett, mert Lizi így is egy komolyabb műtét előtt áll. Ha kicsit gyarapszik, műtőasztalra kell feküdnie, hogy a régi, nem felszívódó varratait kicseréljék korszerűbbre, az enyhén gyulladt részt kitakarítsák neki, és a húgycsövét alátámasszák, ezzel megszüntetve a bepisilést, amin pillanatnyilag gyógyszerrel uralkodunk, ám egy életen át ez a módszer ennyire fiatal kutya számára meglehetősen komoly vese és máj problémákat okozna. A rettentően lógó mellbimbóját is ekkor szedik majd le. Félreértés ne essék! Ez nem esztétikai probléma! Erdőn mezőn kóborolva akár egy bokor ága is leszakíthatja és játék közben megtörténhet mindez, súlyos vérzést, valamint fájdalmat okozva. Ha pedig szegényt muszáj altatni, akkor egy "alvás" alatt mindezt megjavítják rajta, hiszen minden altatás kockázattal jár, nem érdemes számukat feleslegesen szaporítani. Ha pedig a lábacska nem gyógyul, akkor felnyitják és kitakarítják, így számolva le a makacs gyulladással, melynek oka és okozója ismeretlen. Epherit tabletta, bőrtápláló, immunerősítő, vitaminok, gyomor és bélflóra regenerálók sorakoznak most a hűtőn, én pedig naponta kétszer csomagolom őket sonkába, májkrémbe, sajba finnyás kisasszonynak.

Lizinek nem csak testi gondjai vannak. Míg aktívan gyógyítgattuk a lábát -ami mára szerencsésen problémamamentes, ám még némi szőrt kéne rá növeszteni-, jártunk kutyaiskolában viselkedési problémákkal foglalkozó terapeutánál is. Ne gondolja senki, hogy ez úri muri! Neki valóban problémái vannak. Idegenekkel meglehetősen bizalmatlan, a nála kisebb testű, vagy jellemben gyengébb kutyákat lemorogja. Ez önmagában még kezelhető probléma lenne, ám sajnos gyerekekre is utazik. Méghozzá meglehetősen agresszíven és válogatás nélkül harap ki rájuk hiába van pórázon láb mellett tartva. Így, ebben az állapotban őt örökbe adni nem lehet! Gondoljuk csak végig a legnagyobb őszinteséggel, kinek is kéne egy kiszámíthatatlan, gyerekekre és kutyákra vadászó vizslalány? Kereshetnénk még gyermektelen gazdit, esetleg utód nélküli időseket, ám ettől az utcán séta közben még akadnak picinyek. Mivel pedig Lizi miatt a világot megváltoztatni nem lehet, így neki kell változnia, hogy élhető legyen számára az élet. Egy terápiás foglalkozáson érdekes, izgalmas dolgok történnek. Idegen emberek virsli és párizsi darabkákkal kedveskednek a póráz nélküli ebzetnek. Eleinte csak egy-két másik kutya társaságát kell mindehhez elviselni. Aztán mindinkább sokasodnak az emberek és a kutyák is. (mint a képeken is látszik, békességben megfér egymás mellett foxi, kaukázusi, spániel, pitbull, vizsla és számtalan más kutya, kortól, nemtől, mérettől függetlenül) Nincs kiabálás, nincs agresszív nevelési módszer. Van kedves szép szó, játék és sok-sok finom falat. Így teljesen pozitív élmények érik, mindinkább ráébred, hogy nincs mitől tartania, nincs miért támadnia, és senki semmiért nem bántja. A zárt területen kiderül az is, mennyire ragaszkodik ő hozzám. Mennyire figyel rám. Mennyire megbízható póráz nélkül.

Lizire sok gyerekes-kutyás terápiás foglalkozás vár, nem csak az iskolában, de a mindennapok sétái alkalmával is. A december vége felé esedékes műtétből felgyógyulva beiratkozik majd egy alapfokú engedelmességi kurzusra, hogy még biztosabb lábakon állhasson majd a leendő gazdi oldalán. Bár hosszú, munkás hónapok előtt állunk, de szorgalmas kitartó gyakorlással megtanuljuk az emberekben való bízást és egyúttal a rólam való leválást is, így felkészülve a boldog gazdis évekre.

Lizi előélete, avagy,akire az Angyalok vigyáznak

2009-11-11T09:23:00.000-08:00

Lizi itt van. Ám míg ide került, hosszú volt az út és nagy megrázkódtatások érték. Élte a boldog vizslák mindennapjait Székesfehérváron, míg egy nap a gazdimamija meg nem halt. Ez már önmagában is elég nagy törést jelenthetett számára, hiszen elvesztette a legszeretettebb embert. Lizi sorsát a házból egy kedves idős szomszéd bácsi próbálta meg rendezni, így magához vette. Közös életük azonban nem volt hosszú, mert az újdonsült gazdit tragédia érte. Több jóindulatú szomszéd nem lévén a házban, szegényke egy "állatothonban" kötött ki. Új környezete a rácsos világ lett, a kennel nem volt jó hatással rá, ekkorra pedig már meglehetősen bizalmatlanná vált minden kétlábúval szemben.

Székesfehérvárról Budapestre költözött május elején. Az eredeti terv szerint hozzám jött volna ideiglenes gondozásra. Ám a budapesti rendelő előtt szerencsétlen módon kiugrott az őt szállító parkoló autóból. Hosszas, reménytelen hajsza kezdődött. Szakadó esőben kergetőzés a házak között, dombnak le, dombnak fel. Ám ő eltűnt. Őrült pánikban, szinte sokkosan futott és futott. Három órányi keresés után egyetlen járókelő sem állította, hogy látott volna gazdátlanul egy vizslát. Nyomtalanul felszívódott.

Napokon keresztül jártunk az "elvesztés" helyére. Érdeklődtünk a környéken lakóknál, plakátokat ragasztgattunk, nyugodt, elbújásra alkalmas helyekre ételt, vizet tettünk ki neki. Olykor látták itt-ott felbukkanni, ám megfogni senkinek nem sikerült, mert Lizi ekkorra már nem csak menekült az emberek elől, de bizony harapott is a felé nyúló kézbe. Gyakorlatilag fantom életet élt. Kerestük éjjel és kerestük nappal, gyalogosan, kocsival, kerékpárral. Jutalomfalattal, csirkehusival, nyakörvekkel, hurkokkal felszerelve jártuk a környéket kinek -kinek munkája, szabadideje hogy engedte. Lassan azonban be kellett látni, a logikája nem követhető, a terep pedig nem csak beláthatalan, de átláthatatlan is. Az éhenhalástól, a kiszáradásig, kóbor kutyák támadásán át az autókig Lizire ezer veszély leselkedett, számára tökéletesen ismeretlen terepen. Édesanyám hallva a napok óta tartó kálváriát, látva a sok plakátot, interneten közzétett hirdetést, bölcsen csak annyit mondott: "Nem ártott senkinek, az Angyalok vigyáznak rá és végül oda vezetik ahol neki a legjobb!" Őrült gondolatnak véltem ezt ekkor.

Júliusban egy hölgy keresett telefonon. Elmesélte, hogy ő naponta lát egy csontsovány vizslát aki leírás alapján Lizinek tűnik. Nagy-nagy távolságot tett meg, ám az Angyalok Andihoz vezették. Oda ahol felfigyeltek rá, ételt, vizet adtak neki, titokban utána osontak megpróbálván felmérni a búvóhelyét, napi mozgási területét. Andi időt, energiát nem spórolva naponta vitt ételt neki és próbálta megszelídíteni, segítőként Judit és Attila lettek a társai. Ők hárman felállították a stratégiájukat és végig is vitték tervüket. Estéről estére dacolva meleggel, esővel, szúnyogok hadával egy bizonyos időpontban vittek neki élelmet, így felépítve a napról-napra való találkozást, közeledést, bizalmat.
Október végén aztán Lizit sikerült befognia a maroknyi kis csapatnak. Nagy ünnep volt ez nem csak Lizinek, hanem Andinak, Juditnak, és Attilának is, mi pedig együtt örülhettünk velük mindannyian, hiszen nem mindennapi mindaz amit tettek. Óriási köszönet illeti őket, hiszen életet mentettek!
Anyukámat felhívtam. Elmeséltem neki, hogy előkerült az oly régen elveszett vizsla. Szabadkozásomon az Angyalokról csak somolygott.

Lizi betette popsiját a tutiba. Majd két hetet éldegélt Juditék szárnyai alatt. Nevelődött, kezelődött,orvoshoz járt, szeretgették, ám békéntlen természete és gazdát kisajátító hajlamai miatt folyamatos volt a konfliktus a család másik vizslájával, aki a torzsalkodást, szeretetért való versengést hírből sem ismeri. Ezért megszületett a körültekintő döntés. Lizi oda költözik, ahová eredetileg is készült, jóval korábban, hónapokkal ezelőtt, még tavasszal.

Lizit megkaptam én.

Aba Sámuel, a tekergő

2009-10-25T10:08:00.000-07:00

Október 22-e csütörtök, a három napos hétvége előtti utolsó munkanap volt. Este a vizsla túrás lányok Óbudán találtak egy utcán magányosan kóborló vizsla kant. Jobb megoldás nem lévén, bevitték az első rendelőbe. Míg a túrás lányok a Futrinka egyesületet értesítették, a doki engem hívott. Máris alakulni kezdett a pénteki program. Lesz egy vizslánk ideiglenesen. Egy ivaros kan. Ilyen még nem volt, és a tervekben sem szerepelt. Adjunk magunknak, Plútónak és a talált vizslának is egy lehetőséget, született meg az elhatározás.

Péntek délután a zsúfolt rendelőben faggattam a dokit. Valószínűleg elkóborolt. Se chip, se nyakörv, se biléta, se tetoválás, semmilyen azonosító. Így a gazdit előkeríteni lehetetlen. Egészséges, picinykét zörög a szíve. Erre a mondatra felkaptam a fejem, de már időm sem volt megkérdezni mennyi idős, mert az aszisztens már vezette is ki Őt. Őt, a jól táplált, méretes, kellemesen őszülő vizsla bácsit. Délceg, peckes tartás, farok lóbálás. Nyakörv, póráz csere-bere, kicsiny papírmunka és máris lett egy vizslám.

Míg a rendelőből kiértünk a következőkön töprengtem.: Hogyan fogom tömegközlekedve elszállítani hazáig ezt a vadidegen kutyát ha ellenáll? Potom 20 km, négyszeri átszállással a távolság. Plútó mennyire lesz hisztis, hogy a személyes területére egy idegen kan teszi be a lábát, méghozzá az én segédletemmel.

Kisétáltunk a megállóba és egy-két falatkával megpróbáltam lekenyerezni, elnyerni a barátságát. Ismeretlen kutyával az ilyen közlekedési mutatvány nem móka, így tartottunk szájkosár próbát is. Ellenállás nélkül, engedelmesen tűrte, hogy feltegyem rá. Az ünnepre való tekintettel 2,5 óra volt az út hazáig. Sok dolog kiderült az ebről közben. Az ülj, várj szavakat nem csak ismeri, de teljesíti is. Pórázon meglehetősen húz és bár valószinűleg soha nem tömegközlekedett, a kétlábú kérése mindenek felett áll nála. A busz, villamos, metró, majd ismét busz kalandot nagyon ügyesen vette. Bizonyos sebesség elérésénél aggodalmasan, reszketve dőlt a lábamhoz ott keresve a biztonságot. A külső szemlélőknek úgy tűnhettünk, mint egy remek, összecsiszolódott páros. (Szerető gazdi nyugtatgatja a zajoktól majrés kutyáját) Nagyon tartottam tőle, hogy elfogy a türelme. Egy idős bácsi kérdezte: "Mennyi idős? És hány éves? Meg lehet simogatni?.......???" Nagy segítség lett volna nekem is, ha ismerem ezekre a kérdésekre a választ, de a vizslák bármennyire inteligensek is, bemutatkozni még nem tudnak sajnos. Tehát kellett egy név, méghozzá sos! A telefonos segítségkérést kellett választanom, hiszen csak úgy nevet adni azért nem olyan könnyű. Rendeltem egy becsületes, ősz, vidám vizsla kanhoz illő nevet a kagylóba és máris lett egy Aba Sámuelem a póráz végén, Gomba néni pedig keresztanyává vált.

Aba és Plútó találkozása nem sok jóval kecsegtetett. Az öntudat mindkettejük jellemzője. Plútó fiatal, 4-5 év körüli hatalmas ivartalanított kan, aki saját terepen mozog és gazdái vannak, Aba pedig a maga saccolt 7-8 évével, fitten és ivarosan a kutyafuttatón találkoztak először. Végiggondoltan, felépített teóriával álltunk neki az ügynek. Zárt hely, póráz nélkül mindketten. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. Csak akkor lépünk közbe, ha eldurvulna a helyzet. Nem nézünk rájuk, (csak fél szemmel), nem simogatjuk őket, semmilyen segítséget nem kapnak. Intézzék el egyedül. Több mint két órát fagyoskodtunk míg ők a viszonyukat próbálták rendezni, ám a kölcsönös orr a fenékbe formán kívül egy-egy összemorgás, enyhe erőfitogtatás, próbálkozás volt csak. Elunva a "mókát" már csak a macskákkal való összebarátkoztatás és vacsoráztatás volt a napi programból hátra.

Nem vagyok oktató, nem fektettem hosszú éveket a kutyák egymás közötti kommunikációjának tanulmányozásával, így csak eddigi tapasztalataim alapján feltételezem, hogy mindketten belátták az összecsapásuk értelmetlen és eredménytelen lenne. Nincs alá és fölé rendelt szerep.

Már vasárnap van és Aba még mindig itt vendégeskedik. Hirdetései vannak az interneten, lelkes önkéntesek plakátokat ragasztgatnak, hogy a gazdi előkerüljön, de ezeddig semmi. Boldogan jár-kel, puszikat oszt, végtelen kedvesen bújik a mérhetetlen szeretet igényével és türelmesen várunk. Várjuk, hogy jelentkezzen az eredeti gazdi.

A gazdi pedig jelentkezett. Plakátolásnak hála akadt egymásra kutya és gazdája. Az eredeti neve Csipesz, és hét gyerek várta őt otthon. A gazdival még megjártuk a rendelőt, oltást, chippet intéztünk, hogy egy következő esetleges elvesztés rövidebb kaland legyen.

Megható volt látni a felhőtlen örömüket a tallkozásuk pillanatában!

Öregfiú! Vigyázz magadra! Követeld ki a téged megillető békés, meleg takarós, szeretgetős napokat! A szoknyák után pedig ne szaladgálj ki a kerítés tetején!

Gerbeaud

2009-10-16T12:12:00.000-07:00

Erdőn, mezőn kóborolt. A Gyömrői gyepmester nem tudta befogni szegényt, így megfoghatatlansága miatt, jobb megoldás nem lévén, nyugtatólövedékkel kilőtte. Így került ő a Futrinka egyesülethez, ahol egyetlen éjszakát töltött csak és már költözött is hozzánk. Egy napot agyaltunk a nevén. Édesség és sütemény rajongásom lévén, valamint csodaszép csoki színe miatt kapta nevét. Gerbeaud, azaz Zserbó, kit egyszerűen csak Zserbinek szólítottunk.

Az előéletéről sok információ nem állt a rendelkezésünkre, ám azt megtudtuk, hogy Gyömrőn volt két epilepsziás rohama. Koszos, bolhás, büdös, és sovány volt. Félt az emberektől és olykor minden különösebb ok nélkül egy-egy érintéstől, simogatástól felsikított.

Egy délután állt rendelkezésemre Pántlika elutazása és Zserbi beköltözése között, hogy minden lényeges információt beszerezzek az epilepsziáról. Megtettem. Sokan voltak segítségemre akkor, és a későbbi napokban is.

Kedvenc állatorvosom röviden, ám roppant lényegretörően így definiálta a betegséget:

"Az epilepszia nem más, mint egy agyi károsodás, melynek következménye a roham. És minden roham az oxigénhiánytól újabb agyi károsodáshoz vezet!"

Összeköltöztünk. Illatos lett és tiszta, bolha mentes és roppant jóétvágyú. Nyugodt, csendes kislány, aki most megtanulja milyen is szeretetben élni, elfogadni a simogatást. Valóban félős volt. Egy köhögéstől, tüsszentéstől riadtan pattant fel. Viselkedésén jól látszott, nincs ő lakáshoz szokva. A fekhelye, a pléd, a szőnyeg sem volt számára csábító, ő a csupasz parkettán hevert szívesen. A lépcsőt nem ismerte és a szobatisztaságot sem. Csodálatos módon, 3-4 nap leforgása alatt megtanulta mindezeket. A testi kontaktust nem csak elfogadta, hanem már igényelte is. Hihetetlen tempóban fejlődött. Ugyan furcsa szokásai megmaradtak, mint például az étel illatától, látványától való kényszeres rágás, (üres a szája, de annyira szeretne már enni, hogy a semmit rágja) ám ettől még zavartalanul éltünk együtt.

Jártunk állatorvosnál. Volt kivizsgálás, chip beültetés, vérvétel. Ez utóbbi az epilepszia gyanúra tekintettel volt különösen fontos. Esetleges rohamra felkészülve kaptunk kúpot, gyógyszert is.

Megígértük neki, mint minden védencünknek, hogy innét már csak az élet napfényes oldala jön, hamarosan lesz gazdi, soha többet senki sem bántja és bármi történjen is, ránk számíthat.

A vizslák jellemzően elég gyorsan találják meg a legkényelmesebb helyeket és próbálják meg kisajátítani azokat. Zserbit félénksége okán, csak a hozzánk érkezését követő 8. napon sikerült felcsalnom magam mellé az ágyba. Tiszta, gyermeki örömmel vágytam ezt a percet, hogy félénk, pici, sovány teste bizalomból, szeretetből hozzám gömbölyödjön. Megtette. Édes, mámoros boldogságban szundítottunk együtt. Ez volt az utolsó önfeledt esténk.

Éjjel rosszul aludt. Álmodott, sírdogált. Felkeltünk hozzá, simogattuk, megnyugtattuk. Visszaaludt.

Másnap délelőtt a munkahelyemen ért az első telefon. Zserbinek epilepsziás rohama volt. A férjem volt vele. Kúpot kapott, megnyugodott, pihen, alszik. Jó kezekben volt efelől biztos voltam. Egy-két telefon a Futrinka egyesülettel, egyeztetés az epilepszia szakértőjeként elismert doktornővel egy sos kivizsgálásról. Feltételezhető módon a kiváltó ok a hírtelen jött hidegfront. Futás tartalék kúpért, gyógyszerért.

A zaklatott nap végén, a vacsorát követően ismét egy roham jött. Pirkadatig még három. Reggel nyolcig még kettő.

Ismét telefonok, konzultációk sokasága következett. Percre pontosan olvastuk a doktornőnek a rohamok időpontját, lefolyását. Minden rezdülésről beszámoltunk, még a jelentéktelennek látszóakról is. A doktornő őszintén elmondta, hogy tud gyógyszert adni, ám a pillanatnyi stádiumban halvány esély sincs arra, hogy akár egy hetet is tünetmentesen élhessen. Elaltatást javasolt. Zserbi két rohama közötti idő szünete ekkor már kiszámíthatatlan volt. Szállítása a lehetetlennel egyenlőnek bizonyult így. Erős tompulságot okozó gyógyszert kapott. Sajnos ez sem segített. A következő roham kegyetlenül csapott le rá ismét.

Minden pillanatban felette álltunk mindvégig,egyetlen percet sem töltött magányosan. Hiába tettünk meg mindent érte, a kínjain segíteni nem tudtunk. Kétségbeejtő érzés volt a tehetetlenség és az ebből fakadó düh.

Az utolsó roham minden korábbinál hosszabb és intenzívebb volt. Szegény már sikított kínjában.

Koradélutánra, mire az orvos megérkezett, csatatérré vált a lakás a gyógyszerek csomagolásaitól, a jegyzetektől, az elmúlt órák nyomaitól. Zserbitől elköszönt mindenki. Kiürítettem a lakást, hogy csak hárman legyünk nyugodtan. Másfél nap hiábavaló gyógyszerezése után, szenvedéseitől megszabadult végleg. Délután 14:15-kor okos kis buksiján kezemmel, csendesen, fájdalommentesen elaludt örökre.

12 napot éltünk együtt. Mi pedig ígéreteinkből színte semmit nem tarthattunk be.

Ég veled kicsi lány!

Pántlika

2009-10-16T09:07:00.000-07:00

Pántlikát Győr mellett sérülten találták. Első útja az állatorvosi rendelőbe vezetett, ahol az oldalán lévő kb. 15 centis sebét kitisztították, ellátták, összevarrták. Bal hátsó lábát megröntgenezték, ám ezen segíteni nem tudtak, mert egy régebbi törés rosszul forrt össze. Járása kissé bicebóca maradt, ám teljes és fájdalommentes életet élhet. Pántlikát riadtan és varratokkal teli vette át a Futrinka egyesület.

Különös dolgoktól rettegett. A partvis, felmosófa, seprű puszta látványától is menekült a lakás legelrejtettebb zugába. Hosszas csalogatások, szép szavak, falatkák összessége tudták csak félelmeit kioldani. Az utca zaját, forgalmát viszonylag könnyű volt vele elfogadtatni, de az esti sétákat, a sötétben fel-felvillanó fényszórókat nem tudta megszokni. A közlekedő autóktól tartott, ám a parkoló kocsik mindig felkeltették érdeklődését. Ezek közül is a sötét -zöld, -kék és -szürke voltak a kedvencei. Minden alkalmat megragadott, hogy ezekbe beszállhasson.

Pántlikát valószínűleg eredeti helyén olykor bántották. Egy nap sötét színű autóba ültették és valahol kirakták. Kóborolt, bolyongott hosszasan, a sötét úton pedig elütötték. Mindez természetesen csak feltevés, de viselkedése mindenképpen erre engedett következtetni.

Felgyógyulása után az ivartalanítása következett. Előre egyeztetett időpontba vittem a rendelőbe. A szokásos papírok kitöltése után én szaladtam vissza dolgozni, majd a nap végén vissza az állatotvoshoz. Pántlika már ébren volt, ügyesen jött ment és bár kába volt, de megismert. A doktorbácsi, kit hosszú évek óta ismerek egy szó nélkül csak nemtetszően a fejét ingatta. Nagy sóhaj kíséretében súgta fülembe: "teli volt kiskutyákkal". A rendelőre rátelepedett a csend. Nem volt köszönöm és nem volt sajnálom című tiszteletkör egymással, hisz mindketten tudjuk az igazságot.:

A gazdátlan állatok száma óriási. Ivarosan a további szaporulat kezelhetetlen méreteket ölt. Számoljunk csak egy kicsit! Egy alom általában hat kölyökből áll. A szukák elvileg egy évben kétszer ellenek (képesek rá, de nem egészséges). Ez eddig 12 kicsi+ a mamájuk. Egy év múlva az apróságok is ivaréretté vállnak. A kutyák pedig életük végéig képesek a szaporodásra. Mennyi kölyök is ez mondjuk öt év alatt?

Mindaddig míg vannak kóbor kutyák, mindaddig míg léteznek szaporítók, egyetlen állatvédő szervezet sem engedheti meg magának, hogy ivaros állatot adjon gazdához.

Persze a kicsik helyesek és mindenki szívesen "babázna". Te tudsz hírtelen 6 felelős gazdit? És a 6 kicsi utódainak is tudsz gazdit? És azok utódainak?

A rendelőből kifelé jövet egy hölgy, ki a benti beszélgetés fültanuja volt, az arcomba fröcsgte, hogy: "Gyilkos!"

Ő nem tudta, hogy Pántlika nem saját kutya. Azt sem tudta, hogy én az előéletét nem ismerhetem a nálam állomásozónak. Azt sem tudta, hogy a gyertyát nem én tartottam a nászhoz. És azt sem tudta, hogy minden megszületett életért a lehetőségeimhez képest mindent megteszek a Futrinkával együtt.

Pántlika az ivartalanításból gyönyörűen felgyógyult. Szerencsére a tejtermelés nem indult meg nála, álvemhesség sem alakult ki. Együtt töltött időnkben egyetlen komoly feladatunk volt csak, minden kölyökkutyát kerülni, nehogy az ösztönök bekapcsoljanak nála.

Pántli ma már gazdinál van, és bár óriási túrákat nem tehet a lába miatt, ám kisebb kirándulásokon, sétákon hű és aktív társa az őt befogadó családjának.

Miért érdemes egy vizslának sokat tanulnia?

2009-10-15T11:35:00.000-07:00

Miért kell tömegközlekedni tudni? Miért kell étteremben illedelmesen viselkedni? Miért kell az úttesten való átkelést elsajátítani?

Plútó mikor hozzánk került némi tévedés volt a fejünkben. Bekerült a szegény mentett vizsla kategóriába. Természetesen sok szabályt meg kellett tanulnia és betartania, ám bizonyos kérdésekben elég engedékenyek voltunk. Mentségünkre csak két dolgot tudok felhozni. Egyik a tapasztalatlanság, másik a nem végig gondoltságból adódó önzőség.

Plútót a saját életünkhöz neveltük, a saját életvitelünk szerint alakítottuk tudását. Plútó a mai napig nem tud liftezni. Ami itt és most nem probléma, de hozhatja úgy a sors, hogy a tizedikre költözünk, vagy ő öreg lesz és fájnak majd az izületei. Ha az első napon, a legnagyobb "sokk" közepette becsaljuk falatkával a liftbe, ma nincs gondunk.

Ebből a példából elindulva kezdtük el a nálunk állomásozó (nem tudok az ideiglenes szóval megbékélni) vizslák tudatos tanítását. Nem Futrinkás kérés mindez! Csak végiggondoltság eredménye.

Ugyanis az a vizsla aki más kutyákkal jól kijön, máris költözhet olyan családba ahol már van kutya. Ez igaz a macskákra is! A gyermek kedvelők még jobb esélyekkel indulnak a gazdikeresők között, hiszen a gyereke mindenkinek fontosabb, mint egy kutya.

Az, hogy a leendő gazdi hogy, hol és miként él, milyen napi ritmusa van, az előre nem tudható. Itt, szép hazánkan sok napi tevékenységet nem gyakorolhatunk kedvencünkkel. Olyan dolgokat, ami máshol természetes és normális. Nem tudhatjuk előre hogy védencünk milyen "állampolgár" lesz majd.

Senki ne gondoljon őrült feladatokra! Ám ha már sétálunk, márpedig naponta többször tesszük, akkor nem nagy kihívás megtanítani az állj, ülj, marad, vár, gyere feladatsort. Semmire nem jó, ám esetlegesen életet ment.

Otthon a kutya tudja optimális esetben, hogy az asztal nem játszótér és semmi keresnivalója nincsen az orrának a gazdi tányérjában. Ha ezt tudja, már nyilvános helyeken is lehet ezt gyakorolni. Lehet étterembe kutyával járni. Van ahol ez szokás, hiszen mi oka is lenne a gazdinak megválni a kedvencétől arra az időre míg ő vacsorázik a barátaival, ha az tud viselkedni.

Nem mindenki és nem mindenhová jár kocsival. Néha az emberek tömegközlekednek is. A sok ember, a zajok, a szagok megszokása látszólag nagy kihívás, ám ők nagyon gyorsan tanulnak.

Mindaz amit elsajátítanak, a leendő gazdihoz visz majd közelebb. Általános tévhit, hogy a felnőtt kutyák, pláne az idősek, a menhelyesek, a sokadik gazdások nem taníthatóak. Ez nem igaz! Az pedig tagadhatatlan, hogy a közös tanulás összekovácsolja a kapcsolatokat. Ha pedig egészen őszintének kell lennünk, én kézséggel elismerem, hogy büszke is vagyok rájuk és a tudásukra! Méghozzá nagyon!

Segítség ideiglenes befogadóknak

2009-10-15T11:16:00.000-07:00

Két ideilenesen nálunk állomásozva gyógyuló, szocializálódó vizsla között felmerült a kérdés, miként lehetne a tapasztalatainkat más ideiglenes befogadók javára fordítani, segítséget nyújtva nekik ezzel, valamint a Futrinka kutyái közül még többet családba juttatni. Így megszületett az ideiglenes befogadók "kézikönyve", amit könyvnek nevezni túlzással sem lehet, ám a legfontosabbakat azért tartalmazza.

Az ideiglenes befogadásról

Tanácsok, tapasztalatok és olyan dolgok, amelyek kötelezők és örökérvényűek

Hogy pontosan értsd mit is teszel: ideiglenesen Magadhoz vettél egy kutyát Tárnokról.
Az ő üres kennelébe olyan utód kerül majd, aki az ország valamelyik gyepmesteri telepéről (általában altatás elől) menekült, vagy olyan „gazdától”. A gyepmesteri telepen felszabadul egy hely, ahova majd vagy utcáról befogott, vagy gazda által leadott kutya kerül. Így Te ezzel az elhatározásoddal három életnek adtál esélyt!
Az utolsó mondatot ne felejtsd, majd az örökbeadás pillanatában sem, amikor pityeregni lenne kedved!

Nem tudjuk megjósolni, hogy meddig marad nálad a kutya. A szervezet tagjai hirdetik, állandó gazdit keresnek, lehetséges örökbefogadók alkalmasságát ellenőrzik, ám sok esetben így is hónapok telnek el, míg a megfelelő gazdát sikerül megtalálni.
Az ideiglenes befogadás nagy felelősség és lelki teher is, de ha végiggondolod, nagyon nemes cselekedet.

Néhány szó arról, amire kiemelten figyelni kell:

1) Érvényes oltási könyv mindig tartozik a kutyához, már akkor meg kell kapnod, amikor az állatot átveszed! Ebben ellenőrizni kell a következőket: chip, kombinált és veszettség elleni oltások megléte; féreghajtó. Ez utóbbi saját, a családod, gyermekeid és esetlegesen már meglévő állataid érdekében is fontos

2) Ha az eben nincs kullancs-bolha elleni nyakörv, azt a lehető leghamarabb pótolni kell, mert ez nagyban csökkenti a gyakran halálos kullancsfertőzések kockázatát! A nyakörvtől, bolha- és kullancsirtó cseppektől csak rendkívüli esetekben lehet eltekinteni. Ilyen kizáró okok:
· a kölyökkor eleje,
· valamilyen súlyos betegség,
· legyengült immunrendszer,
· esetleg egyéb kizáró ok, de ezekről tájékoztatást kapsz az egyesülettől, vagy az állatorvostól.
Amíg nem lehet ezeket a nyakörveket, cseppeket használni addig fokozottan kell a kutyát figyelni, lehetőség szerint minden séta után át kell vizsgálni, nincs-e benne kullancs, esetleg bolha, vagy egyéb kártevő.
Sajnos ma már odajutott „szép zöld” világunk, hogy egy egyszerű szúnyogcsípéstől is komoly fertőzéseket, esetleg alig észrevehető – bőr alatt – tenyésző férgeket szerezhet kutyánk, macskánk, egyéb kis kedvencünk, de akár mi is!
Ezekről többet tudhatsz meg a http://kutyabajok.blogspot.com/. oldalon, vagy az állatorvostól.

3) Mivel a kutya nem tudja, hogy csak ideiglenesen lesz nálatok, hosszabb-rövidebb ideig, ezért már a hazaérkezés pillanatában ki kell jelölni a helyét, ahol senki nem háborgatja, és Ti sem nevelitek.
Tilos és rendkívül káros a kutyát a saját kijelölt vackán háborgatni.
4) Kapjon saját etető, valamint itató tálat. A rendszeresség, úgy az etetésben, mint a sétákban a beilleszkedést és a szobatisztaság megszokását segítik elő.

5) Ha a kutyán bármilyen betegségre utaló jelet, elváltozást észlelsz (ide értendő a vizelet, széklet megváltozása is), az egyesületet azonnal értesítened kell, és az ő útmutatásuk alapján, velük egyeztetve fordulj orvoshoz. Az orvos lehet a hozzád legközelebb eső rendelő, a saját választott állatorvosod, vagy Futrinkával szerződött partner.
Számlát mindig kérj! A számlán szerepelnie kell:
Név: Futrinka Egyesület
Cím:
Adószám:

6) Az orvos utasításait pontosan kövesd! Az előre egyeztetett rendelőlátogatásokhoz kérhetsz segítséget, különösen akkor, ha nem rendelkezel saját gépkocsival, az állat mozgásképtelen, műtéti beavatkozásnál, egyedül nem tudod szállítani, nem tud „tömegközlekedni” stb.

7) Minden állatorvosi ellátásról számolj be az illetékesnek. Ez a Te érdeked is! (Gelen elérhetőségei:)

8) Soha-soha ne sétáltasd a gondjaidra bízott kutyát póráz nélkül! Természetesen a zárt területen, kutyafuttatókon, bekerített nagy kertben nyugodtan engedd el. Elengedheted a többször tesztelt megbízható, behívó és egyéb parancsot készségesen teljesítő kutyát is, de mindig tartsd szemmel!
Ha mégis elveszne vagy megszökne, azonnal, késedelem nélkül szólj az egyesület elnökének, valamint a fajtamentődnek, vagy bárkinek az egyesületből, akit utolérsz.
Add meg az eltűnés pontos helyét idejét, körülményeit!

9) Ha a körülményeid megváltoznak, lakásfelújítás, nyaralás, stb. esetleg végleg meg kell válnod védencedtől, mihamarabb jelezd, hogy az egyesületnek legyen ideje megfelelő megoldást találni

10) Ha védenceddel „szerelembe estetek egymással” és megtartanád (örökbe fogadnád), azt mihamarabb jelezd az egyesület felé, mert akkor nem hirdetik tovább.

A végleges örökbefogadás előtt még egyszer gondold végig: egy ideiglenesen nálad lévő kutya másik háromnak ad esélyt az élethez. Te kaphatsz új „ideiglenes” kedvencet – A MÁSIK HÁROM KUTYA NEM BIZTOS, HOGY KAP MÉG EGY ESÉLYT!
Új kutya, új kihívást jelent és újabb örömöket okoz Neked és családodnak (ahány kutya, annyi jellem, annyi új egyéniség. Mindegyik tartogat meglepetéseket, még azoknak is, akik már több száz vizslát ismertek meg).

Tanácsokat, tapasztalatokat, bőven olvashatsz „Fórumon” (http://kutya.netboard.hu). Az egyesület tagjai, elnöke és a fajtamentés-vezető is segít annak eldöntésében, hogy mely tanácsok jók és melyek nem. Ha bármiben bizonytalan vagy, fordulj bátran az Egyesülethez.

Néhány kérés, tőlünk hozzád:

Miután a kutya nem csak gyógyulni, hanem és a legtöbb esetben szocializálódni van nálad, vagy egyszerűen csak azért, mert vállaltad, így a végleges örökbeadást nagyban elősegítik az állat nálad frissen szerzett tudása, illetve a te megfigyeléseid. Oszd meg ezeket a tapasztalatokat azokkal, akik mindent megtesznek azért, hogy a lehető legjobb gazdát kaphassa, illetve hogy a végleges gazdi is „mindent” tudjon az új jövevényről.

Mik lehetnek ezek a megfigyelések? Minden kutya egy külön egyéniség. Mindegyiknek megvannak a saját rigolyái. Ez akkor is így van, ha kölyökként kerül hozzád és Te neveled fel. A „kidobott, befogadott, megmentett” kutyáknak pedig már komoly előéletük van, amire gondozásba, illetve hozzád kerülnek.
Vannak szokásaik, amelyekre rászoktatták őket, a rossz tartás miatt szoktak rá, vagy egyszerűen csak megszokták. Ezek között vannak jók, hasznosak, de akadnak rosszak is. És sajnos ebből van több!

És itt jössz Te! Neked kell a kutyáról lehető legtöbb információt begyűjtened:
- milyen a viszonya más kutyákkal, azonos vagy ellenkező neműekkel, egyéb állatokkal, pl. macskával, esetleg madarakkal;
- hogy viselkedik idegen emberekkel, férfiakkal, nőkkel, gyerekekkel;
- az utcán séta közben hajlamos-e „szedegetni, legelészni”;
- fél-e valamitől, ha igen, mitől;
- hogy viszonyul a lépcsőhöz, lifthez, járólaphoz, parkettához (láttunk már olyan kutyát, aki ezek közül semmit sem ismert, úgy kellett rávenni, hogy a lépcsőházba bejöjjön);
- rágcsál-e, ha igen, érdemes kideríteni, hogy miért: unalmában, félelmében, esetleg egyéb oka van.

Megfigyeléseidről érdemes naplót vezetni, bármilyen formában (elektronikus, vagy papíralapú) és ezt majd az örökbefogadásnál továbbadni a végleges gazdának.

Ha megoldhatatlannak tűnő, súlyos, szélsőséges magatartást tapasztalsz, problémádat oszd meg velünk, hogy a legjobb tudásunk szerint tudjunk segíteni, tanácsot adni.

Akik a segítségedre vannak:
A Futrinka vezetőinek elérhetőségei:
A Futrinka állatorvosainak elérhetőségei:
A Futrinka tagjainak elérhetőségei:

Az ideiglenes befogadás előtt érdemes átgondolni a következőket:
Az otthoni kutyád (már ha van), milyen habitusú, nemű, hogy viszonyul más kutyákhoz? Hol van a tűréshatára, mennyire féltékeny, agresszív, stb.? Javasolnám az ellenkező nemű védenc választását.
Ha van rá lehetőség, még ivartalanítás előtt töltsön egy-két napot veletek, hiszen az első találkozás, közvetlenül műtét után nem túl szerencsés, főleg ha van otthon egy „állandó” kutya is. Egyiküknek fáj mindenhol és élni sincs kedve, a másik pedig menne barátkozni, ismerkedni.
Ha az új jövevény valóban "sanyarú sorsú" volt, akkor sem kell babusgatni, nem kell többet engedni neki sem, mint az „állandó saját” kutyánknak! Viszonylag gyorsan felejtenek és hamar megszokják a jót. Természetesen hagyni kell időt a környezet megismerésére, beilleszkedésre, de első percben el kell kezdeni megismertetni vele a házi szabályokat. Az első perctől oda kell figyelni, mert a fejünkre nő pikk-pakk.
Ne felejtsd az állandó, és az ideiglenesen nálad lévő kutyát ugyanazok a jogok illetik meg, és ugyanazok a kötelességeik is! Így megmarad a jó viszony közted és a saját kutyád között, és a kialakul a megfelelő kapcsolat az „ideiglenes” és az „állandó” között. A te életed is egyszerűbbé válik, nem kell azon gondolkoznod, hogy mit melyiknek engedtem meg, és melyiknek tiltottam!

És a legfontosabb tanács a végére – bár lehet, hogy nem is tanács, hanem kötelező érvényű dolog:

KÖVETKEZETESSÉG

És ez nem csak a kutyára vonatkozik, hanem saját magadra is.

Tudod: Egy ideiglenes kutya három másiknak esély!

Pipacs, kicsi-kicsi Pipacs

2009-10-12T09:47:00.000-07:00

Bíbor/Bajnóca gazdihoz költözése még csak tervezett programként szerepelt a naptárban, mikor már valószínű volt, Pipacs lesz a következő ideiglenes kutyánk. Persze az utolsó pillanatig változhat a helyzet, hiszen a Futrinka utcai egyesület bármikor kaphat vagy átvehet olyan kutyát, aki még inkább rászorul a segítségre.

Bíbort gazdihoz repítettük és visszafelé már Pipacs utazott velünk. Pipacs korábbi élete elég hányattatott volt. Inci-finci helyeske kölökkutyaként kezdte életét egy családban. Nőtt, nőtt és a kamaszkor beköszöntével a kevés időt rászánni tudó/akaró családja nem bírt vele. Állítólag rombolt és a hiperaktivitás tüneteit produkálta. A család a kertben kennelt épített neki és "kitelepítették". -ekkor érte az első sokk- Ám mert a kennelben magányos és szomorú volt, megsajnálták, beszaladtak vele az első rendelőbe és elaltatását kérték. Az állatorvos pedig, ki pénzből él, de van józan esze és érző szíve, megtagadta a feladat végrehajtását. Segítséget kért és kapott is, így került Pipacs a Futrinkához.

Mindaz, amit tudtunk róla nem sok jóval kecsegtetett. Ám valaki nagyon szépen kérte, legyen ő a kiválasztott, mi több, akkora kampányt folytatott, ami még a kőszikla szívét és megpuhította volna, hát még az enyémet. Így lett egy Pipacsunk.

Már a hazafelé tartó út ötödik kilométere után kezdtem kétségbeesni. A vak sötét éjszakában ugatott minden fényszóróra miközben őrült táncot lejtett és küzdött az utasteret a hátsó résztől elválasztó rács megmászásával az előre jutásért. Megérkezésünket követően jött a második pánik részemről. Nem fogadott el ételt. A magam részéről hiszem, hogy felnőtt kutya naponta egyszer eszik, mégpedig azt amit elé tesznek -ez természetesen minőségi táplálék legyen-. ha nem eszik, másnap ugyan az a menü.

Az ő esetében az elveimet félre kellett tennem. Annyira kétségbeesett az egymást követő környezetváltozásoktól, valamint feltehetően élete első tüzelésétől, hogy nem és nem evett. Már a saját reggelimet, ebédemet, vacsorámat kínálgattam neki, a Futrinkás lányok egyike, másika látogatóba érkezett, külön neki szállítva ilyen-olyan kutya csemegét, de neki semmi sem kellett. Az első falat egy egy hetes házi sós rúd volt. Teával rágcsáltam, mikor leült elém a vizslákra oly jellemző szépenülökszépennézekkééérekmááááár rekintettel és én persze hogy adtam, hogyne adtam volna, hisz napok óta erre vártam. Két hét volt, míg lépésről lépésre eljutottunk a normális evésig. Eleinte kizárólag kenyérféléket volt hajlandó megenni, azt is csak szárazon. Kenyér, kifli, zsömle "aszalásra" kényszerített. A kezdetekben a kenyeret leöntöttem húsleves lével. Húzta a száját, de megette. Apránként csempésztem bele napról napra a husit, majd a párolt zöldséget, végül a kenyeret elfelejtettük végleg. Az ízek világát olyannyira felfedezte, hogy még a tejet is megszerette, mi több, reggelente míg én a kávémat ittam tejjel, ő a saját edényéből tejecskézett. Itt megjegyezném, amit sokan nem hisznek el, az állatok a viselkedésükkel mindig elmondják az előéletüket, csak elégé kell figyelni a viselkedésüket. Őt száraz kenyéren tartották. :-(

Pipacs nem volt rossz kutya. Hiperaktív pedig pláne nem. Törődést, sok játékot és nevelést igényelt mindösszesen. Nem rombolt, és Plútóval hihetetlen őrült módon játszott. Élte az egészséges, életrevaló kutyák mindennapjait. Megtanult pórázon közlekedni, tömegközlekedési eszközökön utazni. Életem első kutyája volt, akit még vonatozni is megtanítottam. A gyerekeket roppantmód kedvelte és nagyobb kutyatársaságban is alkalmazkodni jól tudó játszótársnak bizonyult.

Pipacs most kb másfél éves és első kutyája egy németországi családnak, aki tán sosem tudják meg, hogy nem is olyan régen még elaltatni vágyta valaki az ő kedvencüket.

Bajnóca, aki Bíbor és csillagszemű

2009-10-09T10:40:00.000-07:00

Bajnóca hosszas és kitartó kezelései ellenére csúnyán köhögött. Többszöri orvosi vizsgálatok, újabb és újabb gyógyszerek sem segítettek a problémán. Voltaképpen csak azért került hozzánk, hogy meggyógyuljon. Ekkoriban volt már gazdijelöltje, egy kedves fiatal pár. Ők meg is látogatták Bajnócát a Futrinka utcai egyesület "kutya paradicsomában", ám mindaddig nem vehették magukhoz, míg fel nem gyógyul és át nem esik az ivartalanításon. Bajnóca leendő gazdáinak volt egy vizslájuk már ekkoriban, ki Rozsdás névre hallgatott. Kérésükre Bajnóca, Bíbor névre keresztelkedett.

A nálunk ideiglenesező korábbi vizslák vagy baba korúak, vagy felnőttek voltak. Bíbor a maga 11 hónapjával a kamaszkor végén, a fiatal felnőttkor küszöbén állt. Egy papucsom és ruhám bánta figyelmetlenségemet, hisz a kisasszony rágókás korszakát élte még. Gyorsan tanultam a hibámból, így magányos óráiban szárított disznófül valamint pacal próbálta meg a további rongálásokat megakadályozni.

Őszintén állíthatom, hogy nemcsak minden vizslánkat szerettük, de mindegyiket másért. Bíbort az eszéért. Természetes, hogy egy fiatal kutya gyorsan, könnyen tanul, ám ő fantasztikusan inteligensnek bizonyult. Ragaszkodó természetének és figyelmének hála, már a harmadik közös napunkon póráz nélkül szaladgálhatott -biztonságos helyen-! Behívása semmilyen gondot nem jelentett. Boldogan, örömmel teljesítette a kéréseket is. Kiváló idegrendszerének hála a forgalmas városrészek sem rémisztették, így a gyalogátkelőhelyek szabályainak elsajátítása is meglehetősen gyorsan ment neki. Igényelte nem csak a játékot, törődést, de a tanulást is. Okos szemeivel nézte-nézte az embert, és kölyök módra ráncolódó homlokán ott ült a kérés: találj ki valamit! Ő volt az első, és ezeddig az utolsó kutyánk, aki ha valamit 2-3 próba alatt nem értett meg, élnem kellett a gyanúval, hogy én magyarázok rosszul. És valóban! Új koncepcióval máris megértett mindent!

A leendő családdal mindvégig telefonon és emailban tartottuk a kapcsolatot, olykor képes beszámolók formájában. Bíbor a köhögésből viszonylag gyorsan gyógyult, így a műtét sem váratott sokat magára. Az operációt követő 6. napon pedig már a gazdik szerető karjaiban volt.

Ha pedig valaki jártában-keltében találkozik egy vizslával, kinek mindkét gyönyörű barna szemében, a koromfekete pupillája körül egy-egy csillogó, szabályos szürke csillag látszik, az minden bizonnyal Bíborral futott össze.

Bukta, a "hosszúhajú" vizsla

2009-10-09T06:34:00.000-07:00

Bukta első ránézésre kicsit vizsla, kicsit nem. Írszetteresen hosszú és vörös a szőre, ám viselkedése és felépítése vizslára vall. Gazdái megelégelve a folyamatos csavargásait, önsétáltatásait, a Futrinka egyesület gondozására bízták egykori kedvencüket. A szökési problémán egy masszív kerítés valamint egy ivartalanítás és némi nevelés is segített volna.
Újdonsült lakótársunkról ennyi volt az információnk a beköltözése pillanatában. Bukta hihetetlen gyorsasággal kezdett figyelni a nevére. Barátságosan viselkedett más kutyákkal, macskákkal, gyerekekkel. A szobatisztaság elsajátítása is pillanatok alatt sikerült neki. Sem a tömegközlekedést, sem az autókázást nem kellett sokáig gyakorolnia. Buktának egy nagy ellensége volt. A póráz. No tévedés ne essék! Nem félt tőle és nem is rágta! Mindössze megszokta, hogy az utca az övé és arra jár-kel amerre neki csak jólesik. Konfliktusunk innen indult. Az ő szemében nem más történt, mint az, hogy én nemcsak el nem ismertem az ő elképzeléseit, de a sajátomat akarom rákényszeríteni.

Az én elképzelésem az volt, hogy ballagunk szépen egymás mellett.

Bukta pedig egyszerűen csak menni akart az orra után, nem törődve azzal, hogy nekem bokrot kell ugranom, sebesen közeledik egy autó, már az aszfaltot "szántom", vagy hanyagul repkedek a póráz végén.

Sürgősen változtatni kellett a dolgokon. Mindketten akaratosak voltunk és saját elképzeléseinket próbáltuk érvényesíteni. Eleinte csak a hámot cseréltem nyakörvre. Aztán a pórázt kényelmesebb , kézbarátabb darabra. Próbálkoztunk szép szóval, jutalmazással -simogatás, játék, falatka-. Mindhiába.

Én a rángatásnak, kiabálásnak nem vagyok híve, így a következő módszer győzött.:
Bukta egészen addig mehetett előre, míg a póráz meg nem feszült, ám ebben a pillanatban én sarkon fordultam és ellenkező irányba indultam határozottan. Nem lévén más lehetősége, követett, beért, majd ismét előttem kocogott, kifeszült a póráz és én ismét hirtelen ellenkező irányba fordultam. Kezdődött minden előröl újra és újra. Nem tagadom, első terápiás sétáink alkalmával, míg nem értette mit is szeretnék, egy óra alatt 30 métert sem jutottunk előre, a folyamatos irányváltások, visszafordulások miatt. Gyakorlatilag helyben toporogtunk. Bukta pedig bebizonyította, nem buta ő, csak makacs és pont annyira szeretne a saját akarata alá vetni engem, mint én őt. Történt ugyanis, hogy a sokadik "irányváltós" sétánál elvesztette a türelmét a póráz megfeszülését követő "naakkormeginthátraarc!" fordulásnál és módszeresen elkezdett körözni körülöttem. Hosszú perceken keresztül laza pórázon szabályos köröket futott szemét le sem véve arcomról és kis pofáján ott ült a : "na erre mit lépsz?, most merre indulsz?" vigyor. Bár elsőre nevethetnékem támadt, hiszen Bukta viselkedése komoly inteligenciára vallott, ám azt is fel kellett mérnem, hogy most muszáj valami okosat kitalálnom, különben nem csak a képembe vigyorog, de valódi győztesként sétálhat ki a helyzetből, ami az én tekintélyem végleges bukását jelenti. Egy, csak egy mentő ötletem támadt. Állj! Gyere ide! Okos! Ül! Nagyon okos!

Ő pedig megtette! Jött és ült. A viszonyunkat így szerencsésen rendeztük. Ez nagy áttörés volt, de a séta technikán még rengeteget kellett csiszolnunk. :-)

Bukta ma családban él, két kisgyerek társaságában, akik szülői felügyelet mellett sétáltathatják a családi kedvencet anélkül, hogy a póráz megtartása bármilyen erőfeszítésükbe kerülne.

Az év összegzése

2009-10-06T01:00:00.000-07:00

Szeretem az évet úgy befejezni, hogy egy röpke összegzést készítek az elmúlt 365 napról. Én a 2008-as évet ezekkel a gondolatokkal zártam.:

"Az ideiglenes befogadó ugyan nekem nem nagyon tetsző fogalom, ám mégis az lettem. A velünk lakók lelkének kinyitása, hitük visszaadása, bizalmuk elnyerése sokkal nagyobb feladatnak bizonyult mint testi-szervi gyógyításuk. A rengeteg rendelő látogatás, infúziózás, vizsgálat és műtét nem egy mámor. A "koldulásról" való leszoktatás, vagy éppen az evésért való könyörgés szintén nem nagy élvezet. A különböző testnedvek és végtermékek takarítását pedig már nem is minősíteném. Ám rengeteg mosoly, nevetés, vidám pillanat van közben.

Ni! Itt egy kép a leendő ideiglenes kutyámról! Majd nem sokkal később:- Ni! Itt van Ő! Az én kutyám életnagyságban! Az én kutyám akit bíztatni, szeretni, tanítani, etetni és gyógyítani kell. Az én kutyám aki családtaggá válik. Egy kis lény, akivel lehet, hogy nagyon izgalmas dolgok történnek most. Van saját helye, igazi meleg takarója, minden nap étel és simogató kéz. Sokuknak csupa újdonság mindez, pedig innentől ez a normális élet része. Ti, az egyesület tagjai gazdit kerestek, utazásokat szerveztek, egyengetitek az útjukat! Ők egy napon úgy tekintenek rám mint a gazdájukra, pedig nekem a fülükbe kell súgnom a varázs mondatot: "Elengedlek, menned kell, dolgod van! Valaki már nagyon-nagyon vár rád!"

Aggódó levélírás, tapasztalatok összefoglalása az új gazdinak, gyógyszer hegyek, "koffer" pakolás. Elengedem a pórázt. Ez a világ legnagyobb megcsalása. Beállok a sorba és valószinűleg az ő szemükben árulóvá leszek én is. Én tudom, az ami most kettőnk életének gyötrelmes vége, az valami soha nem látott jónak a kezdete számukra. Az igazi nagybetűs életük most kezdődik.

Ni! Itt egy kép! Ni! Ő az új ideiglenes kutyám! Ni! Itt van Ő, életnagyságban már! Valószinűleg új szerelem születik köztünk észrevétlenül. Az én kutyám, akinek az üres kenneljébe ismét beköltözhet valaki, aki egy új életet nyer most! És valóban, szó szerint ÉLETET nyer! Nincs éhezés, ázás, felelőtlen gazda, nyitott kertkapu, sötét magányos utcák, ellátatlan sebek, elaltatás, brutális emberek, autó kerék.

Seprőke, ki mégsem bántottad a gyerekeket,
Betty, ki soha nem piszkáltad a varrataidat,
Albin baba, ki 4 hónapos korodra több helyen laktál, mint más egy élet alatt,
Akácka, a mérhetetlen mennyiségű infúzióddal,
Ezüst, ki altatás után csattogtattad a fogsorodat,
Kelme néni, ki rajongásig vonzódtál az idős emberekhez,
Manczi, ki most már nem bepisilős,
És most te Mosoly, te kicsi bőregerem!

Köszönöm nektek, hogy a macskáinkat és barátságunkat elfogadtátok!
Sokat tanultunk tőletek, rólatok és közben önmagunkról is!

Futrinkások! Én így éltem meg veletek ezt az évet! Köszönök nektek mindent! Leginkább az anno megelőlegezett bizalmat!"

Mosoly

2009-10-05T12:20:00.000-07:00

December 21-e mindenkinek az ünnepekre készülés, ajándék vásárlás, süti készítés, forralt boros esték, karácsonyi vásárok látogatása már. Én ekkor ismertem meg Mosolyt. Mindent mertem volna mondani, csak azt nem, hogy ez a név valaha is illik majd hozzá. Egy állatvédő lány segítségével jutott a Futrinka egyesülethez. Gazdája nem nagyon akart megválni tőle, mert saját bevallása szerint szerette őt. De miféle szeretet az, ami nyomorral, testi gyengeséggel, szellemi visszamaradotsággal jár együtt és közelgő halál szaga van?

Mosoly jött és a rendelőben kezdtük közös életünket. 14kg-ot nyomott a mérlegen úgy, hogy egy szaloncukorért ugrált, mit egy soványságát megsajnáló kislány adott neki. Kiderült, hogy pillanatnyilag olthatatlan. Legyengült immunrendszere, hihetetlen kiéheztetettsége mellett az oltás akár halálát is okozhatta volna.

Etetni kezdtük ezt a kis lényt, kire jószívvel ránézni sem lehetett, hisz külseje nem csak esztétikusnak nem volt mondható, de legyünk őszinték, a taszító kategória határát súrolta. Megsimogatni pedig nem csak zörgő csontjai miatt nem lehetett, de nem is engedte. Harapott érte. Naponta 5x evett kicsi adagokat. Vitaminokat, szőrtáplálót, immunerősítőt, gyomor regenerálót szedett. A felfekvések, ütésnyomok és cigaretta égések, bolha ekcéma sebei azonban külső kezelést igényeltek. Eleinte pumpás kiszerelésű készítménnyel próbálkoztunk. Ő morgott, pörgött és bár a lakást ügyesen befújtam, Mosolyra nem sok jutott. Így a krémes változat következett. Igen ám, de hogy kenjek valakit, aki egyetlen vezényszót sem ismer, pl. várj, marad, ül, stb., akit érinteni sem lehet, minek okai a bántalmazás, a szocializáció hiánya, a fájdalmak és bizalmatlanság együttesen. Egyetlen fegyverem volt, az pedig a remek étvágya, és a feltételezés, hogy harapni belőlem teli szájjal talán nem tud. A 40 centi körüli szezámos ropit választottam. Ez elég nagy távolságot engedett kettőnk között és ha ügyesen etet az ember, akár 15 másodperc is míg elfogy. Már csak egy bátor ember kellett aki segédkezik a napi háromszori kenésnél. A férjemé volt Mosoly evős fele, enyém a kenős. Mindketten ugrásra készen figyeltük minden reakcióját. A trükk bevált. Mivel az evés pozitív élmény volt számára, így egy idő után az érintést, simogatást is ehhez kötötte. Persze míg eddig eljutottunk a környék összes üzletének hosszú ropi készletét felvásároltam már.

Mosolyt sétáltatni, utcára vinni rettentő külseje miatt "meztelenül" rettentő látványa miatt nem csak nem lehetett, de tanácsos sem volt, hiszen kinek hiányzik a szeretet ünnepe körül jóérzésű, állatbarátok lincselése. Pólót hordott és még így is sok csípős megjegyzést, fenyegetőzést kellett lenyelnünk. A "miért tart kutyát aki éhezteti?" a lehető leggyengébb felszólamlás volt.

A mentett kutyák új élthelyzetben kissé riadtan viselkednek. Ezt az enyhe sokkos állapotot azonban célszerű kihasználni. Mosoly így tanult tömegközlekedni. Általános elvárás, hogy a kutya üljön a kis fenekén a járművön. Őt fenekénél lenyomni, helyben ülve tartani nem lehetett, mert elég negatív, ha buszon, közönség előtt haraptatom meg magamat. Itt is a jutalmazás, a falatkák voltak segítségünkre. Az ünnepekre tekintettel kevés ember utazott az esti órákban. Minden este mentünk buszozni. Le a végállomásig, ott kicsi séta, majd vissza a buszra és irány haza. Kultúrálatlan viselkedését mosolyogva figyelték az emberek, ám kitartó munkánk meghozta gyümölcsét, hisz az első januári munkanapon már elég ügyes volt a kicsike.

A nagy szocializációs programban azonban kiderült az is, hogy Mosoly a férfiakat elviseli ugyan, de ugat rájuk, ha beszélnek hozzá, tartósan nézik őt, ha pedig simogatni próbálnák, azért még harap is. Az városi társadalom ezt nem nagyon érti és nem is tolerálja. Én mindenkinek elmondattam a sztoriját, mindenkit megkérhettem, hogy ne "nyúlkáljon" a kutya felé, de a nézést nem tilthattam meg. Így gazdihoz nem költözhetett. Márpedig ha a városlakók nem változnak, akkor Mosolynak kell. De hogyan? Korom Gábor, a Népszigeti kutyaiskola oktatója volt segítségünkre. Problémás magatartásával még a Neveletlenek című TV műsorba is sikerült "beküzdenie" magát.Gábor tanácsait követve minden utcán töltött pillanatban terápiáztunk magas szociális érzékenységű, önkéntes, ismeretlen férfiak segítségével. Szóval Mosoly és én pasiztunk. :-))

Lassan begyógyultak testi sebei, nagyító alatt láttam amint a szőrszálak is nőni kezdenek, a viselkedése sokat javult. Oltott, chippezett, útlevéllel rendelkező kutya lett. Ivartalanították. E műtét alkalmával 6 db sörétet távolítottak el a testéből. Itt újra meg kell kérdeznem, mi is az a szeretet? Felgyógyult. Már-már minden megoldódni látszott, mikor gyanús kis pukli jelent meg a kobakján. Figyeltük és a borsszemnyi pukli sajnos vándorolni kezdett. Ismét műtőasztal, ismét altatás. Két hétig rettegtünk. A szövettan eredménye: bőrférgesség. Egyik szemünk sírt, a másik meg nevetett. Nem daganat, ennél minden csak jobb hír lehet, de miért pont ő? Olyan sokmindent kibírt. Túlélte a szadista gadáját aki láncon tartotta, nem pusztult el az éhezéstől, és még ez is.? Nem tagadom, átkozódtam. A kullancs és bolha elleni készítmények távol tartják a kutyáktól a szúnyogokat is, amik ennek az aljas kis bőr alatti élősködőnek a terjesztői. Volt egy, a koponyáján, a műtéti területen leborotvált, összestoppolt kutyám, akit innentől 2 hetente méreg befecskendezésével kezelnek majd a rusnya kis férgek ellen.
Mire az injekció kúra végére jutottunk nemcsak gyógyultnak lett nyilvánítva, de varratait kiszedték, szőre visszanőtt.

Mosoly hosszú-hosszú kálvária után, de boldog gazdis kutya ma. És mire a búcsúnk napja eljött, nem csak mosolygott nevéhez méltón a világra, de én titkon Mosi-pofinak szólítottam őt.

Manczi, aki bepisil

2009-10-05T09:47:00.000-07:00

Manczi története egy telefonhívással kezdődött. Manczi éjjelente rendszeresen bepisilt álmában. A gazdik állatorvoshoz vitték, kezeltették, gyógyszerezték, -vagy nem-, de a probléma megmaradt. Így, mert szerintük ez a kutyát rettentő módon zavarta, megkérték állatorvosukat az elaltatásra. Ám ez az állatorvos az életre esküdött fel! Türelmet kért a családtól, felkereste a Futrinkát, mint illetékes fajtamentőt. Manczit egy "fuvaroslány" hozta oltási papírokkal, a kedvenc takaróval, és némi kekszet is kapott útravalónak.

A bevált módszer, hogy kutyákat kinti terepen mutatunk be egymásnak. Plútó, a saját kutyánk még csak az orrát közelítette üdvözlés gyanánt, mikor Manczi "megadommagam" pózban a hátára feküdt neki. Közös életünk során mindenkivel, minden élethelyzetben ezt a taktikát követte, ha nem tudta pontosan mit is kéne tennie. Ekkor még csak sejtettem, hogy ő bizony sokat nem hagyta el a családi fészket eredeti lakóhelyén.

Manczi nem a tartozott a kihívás kategóriába, ám döbbenten tapasztaltuk nála a "túlszeretés" minden tipikus jelét. Miket is pontosan? Nevét nem véletlenül kapta! Első ránézésre is a jóltáplált kategóriába soroltam. Leülésénél pedig konstatálnom kellett, hogy ez a fenék és a háta bizony narancsbőrös. Úgy festett, akár egy tenyeres-talpas mosónő. Nem mindennapi látvány ezeknél a sportos, jobbára szálkás ebeknél. Így nem csak a keksz landolt a kukában, de bizony csendes, lassú fogyókúrát kellett alkalmazni nála. Itt megjegyezném, egy átlag szuka vizsla 20-22kg. Manczi 26.5 kg volt. Így, 1 hónap/1 kg fogyás volt számára az ideális tempó, hogy a szervezete ne lássa kárát.

A lakásba érve ért minket a második meglepetés. Sem járólapon, sem parkettán, de még folyosói linóleumon sem tudott közlekedni. Hol úgy tett, mint aki tojásokon lavíroz, hol szétszaladtak a lábai és elesett, ennek örömére pedig mozdulni sem mert jó ideig. Így lakásunkat szőnyegekkel kellett borítani egységesen. Ezt felismerve alapos tappancs vizsgálatot következett. És mit találtam? Pihe-puha rózsaszín talppárnákat, mint amilyet a babák hordanak. Ez egy közel 5 éves kutya esetén mindennek nevezhető, csak normálisnak nem. Így bármilyen kegyetlenül is hangzik a szőnyegeket felkapkodtuk, belekényszerítve őt a programba, aminek lényege megtanulni járni minden talajon. Felvetődött a kérdés, ha minden kutyától fél és nem tud velük kommunikálni, ha ilyen furcsán közlekedik és rózsaszínek a talpai, hol élt ő eddig? Valószínűleg meglehetősen elszeparált környezetben. Így hiába volt ő oltott, a hivatalos papírjai tanúsága szerint, a nagyvilág bacijai sok és nagy veszélyt jelentettek a "hermetikus" környezetből jött szervezete számára. Ezért immunerősítő kúrába kezdtünk. Viszonylag gyorsan megtanult közlekedni, kezdeti bizonytalanságai, félszei elmúltak.

Eredeti orvosával felvettük a kapcsolatot, kimerítő tájékoztatást kaptunk eddigi kezeléseiről, betegségeiről, gyógyszerezéséről. Így már csak az állatorvosunknak kellett kitalálnia, mi az, ami most segít nekünk, hiszen Mancziból álmában valóban szivárgott a vizelet. Napi 2x fél tabletta (nem is a legdrágább, inkább a legolcsóbb kategóriából) folyamatos szedése volt a megoldás. Természetesen kora előrehaladtával ezt az adagot növelni kell majd, de él! Mire mindent megtanult és meggyógyult gazdi is akadt, ki úgy érezte, neki egy ilyen pisis társ is hű barát lesz.

Manczi ma naponta kíséri a gazdit dolgozni, az ebédidőt a közeli parkban közös játékkal töltik. A gazdi kerekesszékes, így nincsenek lakásában szőnyegek!

Kelme a "beszélő" néni

2009-10-04T11:46:00.000-07:00

Kelme néni nem mai darab. Egy vidéki gyepmesteri telepről került Futrinka gondozásba. Mikor hozzám került mindössze annyit tudtam róla, hogy "rendszerető kis öreglány", ami annyit jelentett, kedveli, ha a kutya társaságon uralkodhat, szereti, ha az akarata érvényesül. Csúnyán, hosszasan köhögött, minden gyógyszer kudarcot vallott. Pedig nagyon gyógyulnia kellett volna, hisz köhögő kutya nem műthető, altatható, ráadásul a köhögés operáció után irgalmatlan fájdalmakkal jár együtt. A sokadik gyógyszer kipróbálása után napi két részletben megevett egy grapefruitot ami jó adag mézzel és lándzsás útifű sziruppal volt "ízesítve". Ez aztán 5 nap alatt használt. -Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a gyógyszerek és az orvostudomány semmit sem érnek, nem is azt, hogy ne vizsgáltassunk ki valamit, azt pedig pláne nem, hogy kezelgessünk csak bátran. Ám mikor minden kudarcba fullad, érdemes a természetes gyógymódokat is bevetni, legalább kiegészítő terápia gyanánt.-

Kelme néni sör függő volt. Nem volt az a kocsma, presszó, vagy kis vegyesbolt, ahol ne cövekelt volna le az utcán séta közben, ha megérezte a nemes nedű illatát. Kóborlásaink alatt, ha utat engedtem a sör utáni vágyának kibontakozásában, nagy nyáltócsát eresztett maga elé, szemét le nem véve az üvegről, dobozról. Így én, pont én, aki kifejezetten utálom a folyékony kenyeret, kétnaponta vettem neki egy dobozzal, természetesen szigorúan alkoholmentes kiszerelésben. Este, vacsi után, mint a nyugdíjasok, megitta, majd boldogan álomra hajtotta őszülő fejecskéjét.

Kelme néni egy reggel a város egyik forgalmas pontján szemtanuja volt egy idős bácsi rosszullétének, kihez mire megérkezett a mentő meghallt. Ő leült a bácsi lába mellé és soha nem hallott, mélyről jövő, farkas vonyításba kezdett felemelt fejjel. Elhallgathatatlan volt a bús éneke. Sem szép szó, sem jutalomfalat nem csendesítette, szomorú ősz feje nagyon megható volt. Egy fiatalember hihetetlen módon felismerte a helyzetet és kérés nélkül ölbevette, jó messzire vitte a bácsitól Kelmét. Egy napot töltöttünk közel a mély depresszióhoz. Ő csak ült és nézett a semmibe.

Én ekkor értettem meg, ő már minden elmesélt nekem a magatartásával, én fel is fogtam a jeleket, csak nem fordítottam jól. Ő az ért imádta rajongásig az idős embereket, mert feltehetően ilyen korú volt a gazdi, aki minden este adott neki a söréből, és mellette hallt meg, Kelme pedig bekerült a gyepmesteri telepre, mikor a szomszédok a vonyítása miatt hatóságért kiálltottak anno.

Mély, bensőséges, szeretetteljes kapcsolatban éltünk. Ő teljesen problémamentes, álom kutya volt.

A műtét alatt nem szoktam a rendelőben lenni, mindig csak az előre megbeszélt időpontban megyek értük. A műtétet végző állatorvos felhívott telefonon a leegyeztetett idő előtt bő két órával. Már a nevének olvastán telefonom kijelzőjén elindult hátamon a jeges verejték. Baj van! Szólt a vészcsengő fejemben! Hát valóban baj volt! Kelme az ébredését követően ráébredt, ő most nélkülem van, azaz a gazdi nélkül, és minden rendelőben ébredő, lábadozó négylábút "ledominált" hiszen ha nincs itt a gazdi, valakinek rendet kell tartania. :-) A doki bácsi csak azért hívott, mert dolgozni sem tudott a hangjától. Megérkezésemet követően boldogan omlott az ölembe, és egy hangot sem szólt onnantól. Igazat mondtak róla a Futrinkás lányok. Valóban rendszerető kis öreglány. :-)

Kelme ma a nagy legelők és finom csokik országában éli mindennapjait. Gazdijai első levelükben pánikban érdeklődtek róla, megfelel-e bármilyen alkoholmentes sör, mer Svájcban nem kapni olyat, amit én küldtem vele a kis csomagjában az utazás napján. :-))))

Akác, avagy egy szerelem története

2009-10-04T10:15:00.000-07:00

Akáccal egy rendezvényen, pontosabban egy gazdikereső napon találkoztam. Szomorú volt, orra lógató és rettentő sovány. Alig pár napja került el a gazdájától, aki Akácot és a kölykét Tobozt is (szintén vizsla) ki akarta lőni, holmi kert feltúrás, ásás miatt. Futrinkás kutya lett. Nem szégyen, a nap végére beleszerettem, így hazahoztuk. Viszonylag sok idő volt, míg a macskák kergetéséről leszoktattuk, bár bántani sosem akarta őket. Elképesztő volt nézni, megélni, hogy az a vidéki, csendes faluból elkerült vizsla miként próbál meg alkalmazkodni a város lüktetéséhez, dobogásához. Eleinte csak a zajokhoz szoktattam. A napi séta a Kerepesi úton volt. Egyik oldalról a metrót, a másikról az autók zaját hallgattuk. Mikor már nem rettegett a dudától, féktől, buszra merészkedtünk. Soványsága ellenére rendkívüli étvággyal bírt, ám a buszon a tömeget még jutalomfalattal sem viselte. Márpedig, a piros 7-es a délután közepén nem a béke szigete. Tagadhatatlanul felkészülten vártam, utastársaim mikor penderítenek le. Nem tették. Kicsit sajnálkoztak, megértően pislogtak, majd még egy kis helyet szorította a lábak tengerében a riadt Akácnak.

Mielőtt valaki azt hinné, az állatmentés csupa mosoly az ideiglenes befogadással együtt, az téved. Akác mellett a földön ülve a rendelő kövén, fülét vakargatva könyveket olvastam ki, míg csepegett neki az infúzió. Megtanultam mellette, mi is az a baromfi allergia. Hétvégente pedig hajnalban marhahusiért szaladtam neki a piacra. Ő pedig minden nap kicsivel többet adott a szeretetéből és bizalmából Ez pedig feledtetett mindent.

Ő is német gazdihoz került, itt mindenképpen megemlíteném, hogy a Futrinka egyesületnek, van egy német partnerszervezete. Az ő segítségükkel sok-sok kutya kerülhet szerető családba viszonylag rövid időn belül. Én nagyon szerettem volna tudatni a gazdikkal, hogy Akác mitől fél, minek örül, milyen gyógyszert szed, és hogy vigyázzanak rá, mert szívem csücske nagyon. Így jobb megoldás nem lévén, szótár segítségével táblázatot szerkesztettem, minden nyelvi nehézséget és félreértési lehetőséget leküzdve. A sors fintora, hogy levelemre válasz érkezett, így én jó idő óta németül tanulok a kezdeti sikereken felbuzdulva. Így valóban minden kutyáról tudom hol van, mit csinál és boldog-e.

Albin baba, ki mára Koppány lett

2009-10-04T08:51:00.000-07:00

Ragyogó nyári reggelen jött a telefon. A hívó az egyik tag a Futrinka egyesülettől. Kérdése roppant rövid, ám lényegre törő. "Lenne kedved babázni?" Döbbenten hallgatok, majd csendesen, ám lányos zavaromnak hála, enyhén hápogva kacsa módra kifejtem, hogy mostanság szülni nem készülök, vagy legalábbis nem tudok róla. Szinte megkönnyebbülve lélegeztem fel, mikor kiderült, vizsla babázni kéne. Méghozzá gyorsan. Albin babát valaki hazavitte. Otthon aztán pár nap leforgása alatt kiderült, ez nem jó döntés volt. A "problémát" felkarolta egy, korábban a Futrinkától már spánielt örökbefogadó hölgy. Természetesen két pici gyerek mellett, egy panel sokadik emeletén ez valóban csak ideiglenes megoldás volt, így nekem semmi más dolgom nincsen, mint egy pár apróság elintézése. Mik is ezek? Tóbiás és Bagira a két macsek szállító boxba költözött Plútó szintén kocsiba és huss, mindenki robogott az állatorvoshoz. Ott elegánsan elmeséltem, hogy inci-finci, még oltásokkal sem rendelkező kisvizsla érkezik hozzánk, így legyen kedves mindenkit megvizsgálni, nehogy az apróság elkapjon valamit, ami a fiatal szervezetnek igencsak komoly, olykor végzetes erőpróba lenne. Az "állatkertem" felkészítse után már "csak" Albin baba elszállítását kellett megoldani. Rekkenő nyári hőségben 250km-t kell utaznia. Nekem a dupláját. A stramm kis legényke torka szakadtából visította végig az utat. Szegénynek nem volt szerencséje, hiszen még kedvenc doki bácsimat is meglátogattuk, mielőtt végleg beköltözhetett volna hozzánk. Erős szervezet, sokat kibírt már, ezt az erőpróbát is megugrotta. Albin ekkor, az első oltását kapta, pedig már 3 hónapos volt. (az első oltás 6 hetesen lenne időszerű) Egy oltás, nem oltás, ahhoz, hogy valóban védett legyen, 4 oltás kell, 2 heti ismétléssel. Itthon osztottunk-szoroztunk, és kiderült, ő bizony 5 hónapos lesz mire teljes biztonsággal, mindenféle betegség ellen felvértezve utcára teheti a lábát. Márpedig ember legyen a talpán aki egy fejlődésben lévő, mindenre kíváncsi, folyton izgő-mozgó szőrgombócot a lakásba tud zárni ennyi időre. Megszületett a terv! Albin sétál majd, ismerkedik a szagokkal, színekkel, emberekkel, zajokkal, mint minden más normális előélettel rendelkező kölyökkutya, de mindezt nem a földről tapasztalja meg, hanem hordozóból. Fullasztó nyár, tikkasztó hőség, Albin baba hordozóba becsüccs és napi háromszori ismerkedés a világgal, míg Plútó sétál. Mire az utolsó oltás hete eljött, "álomcsalád" is akadt számára, így 8 kg-os terhem beköltözött egy kertesházba. A gazdik pedig nem csak nagyszerűek, de még a Futrinka egyesület maréknyi csapatához is csatlakoztak.

Ideiglenes pályafutásom első és ezeddig utolsó kanja Albin baba volt, hiszen Plútó, a saját kutyánk is kan és belharcot nem szeretnék, ami azonos neműeknél elég gyakori. Plútó poziciója megkérdőjelezhetetlen a családban. Javaslom mindenkinek, ki ilyen szép és nemes feladatra adja fejét, hogy ezt mérlegelje alaposan! Persze a baba ebek kivételek, mert kölyök szagúak és ettől gyakorlatilag sérthetetlenek.

Azoknak pedig, kik kölyökkutyát készülnek magukhoz venni, egy jótanáccsal szolgálnék. Ha az ember szeretné a lakását és a benne található értékeit megőrizni a "rágós" pár hónapban, célszerű nem csak minden mozdíthatót elpakolni, vezetékeket eldugdosni, de nem árt némi szárított disznófül és pacal beszerzése sem. A megfelelően lefárasztott, kiskutyákat célszerű ilyenekkel ellátni a magányos óráikhoz. Jobb, mint ha ők keresnének maguknak unaloműző rágókát, mert ők nem csak keresnek, de garantáltan találnak is.

Velük kapcsolatban a szobatisztaságra nevelés nagy kérdés még, de erről egy kicsivel később írok majd.

Betti és Ezüst

2009-10-04T08:25:00.000-07:00

Betti és Ezüst története nem túl hosszú, ám elég elgondolkodtató. A két meglett korú vizslahölgy egy-egy hónapot töltött velünk. Egy -egy hónapot azzal töltöttünk, hogy megtudjuk, miért is nem kellettek már eredeti gazdáiknak. Mi lehetett a bűnük, amiért utcára kerültek? Nem rágtak bútort, cipőt, nem csavarogtak, nem üvöltöttek unalmukban. Igazán gyerekbarátok, és szófogadóak voltak. Macskáink száma ebben az időben egy utcáról felszedett fekete nyaúval bővült, ám ez nem okozott problémát az ebek életében. Akkor miért? Talán csak azért, hogy ma valaki nagyon boldog legyen velük és ők, ha nem is karosszékben kötögetve, de tisztességben és megbecsülve, őszülgetve tengetik a matrónák mindennapjait.

"Nincs két egyforma ember!"-tartja a közmondás. Nincs két egyforma vizsla sem. És ahogy mi emberek másként gyógyulunk azonos betegségekből, másként ébredünk egy-egy műtéti altatásból, ez a kutyákra is igaz. Ezüst a sokadik kutya volt már, akit ivartalanításra vittem kedvenc állatorvosomhoz. Ő rosszul ébredt a műtétből. Olyannyira, hogy fájdalmát a külvilág rovására írta és torolt fogcsattogtatva, félálomba. Én a rutinos gazdik közé tartozom a rendelőben, így a kezeléseknek aktív résztvevője vagyok. Ugyan konkrét harapás nélkül végződött a nap, hála a rutinos dokinak és csapatának, de én egy életre megtanultam, hogy mindig mindenre felkészültnek kell lenni. Igaz, erre is csak akkor döbbentem rá végleg, mikor itthon ajtót nyitott a férjem és nem Ezüstöt kezdte ápolgatni, hanem csak állt arcán a rémült kifejezésselés nekem szegezte a kérdést: "téged megerőszakoltak?" A döbbenete jogos volt, hiszen a rendelőben folytatott nagy birkózásban a ruhámról leszakadt két gomb, fityegett a zsebem és lukas volt a ruhám. Azóta a farmert részesítem előnyben. :-)

Csak hogy tévedés ne essék, azt hiszem ez a pillanat, mikor magamat is be kéne mutatnom. Nem élek luxusban, nem vagyok vagyonos, nem tartozik hozzám több holdas kert és főállásban dolgozom. Olykor előadásokat hallgatok a kutyák viselkedéséről, olykor kutyaiskolát látogatok egy-egy problémásabb védencemmel, órákat töltök állatorvosi rendelőkben. Közben persze én is mosok, takarítok, főzök,............mint bárki más. Tanulni is van időm. Persze ez így már a varázslat kategória első hallásra, ám szerintem csak szervezés kérdése minden.

Az első ideiglenes vizslánk: Seprőke

2009-10-04T06:18:00.000-07:00

Ezt a fejezetet, és a következő jó párat sem taglalnám hosszasan, hiszen ezek már régi sztorik. Seprőkét gazdái az illatos útra vitték be. Hogy mi volt az ok? Megszületett a család gyermeke, akire Seprőke állítólag féltékeny volt, így mennie kellett. Az Illatos út nem menhely! Gyepmesteri telep. Teltház esetén elkerülhetetlen az altatás. A gazdik minden bizonnyal nem voltak tisztában ezzel a ténnyel. Szegényem nem értette hogy is kerül ő most a meleg, puha és jó szagú családi fészekből a rácsok mögé, a hideg betonra, magányosan. Neki szerencséje volt, hisz átvette a Futrinka egyesület. Először egy rendelőben találkoztam vele. Sötét, gonosz szelű téli szombat este volt. Elmentem meglátogatni, mert ivartalanítás után lábadozott. Közös sétával és nem csekély mennyiségű párizsival alapoztuk meg kapcsolatunkat. Nehéz szívvel hagytam a rendelőben, alig várva a viszontlátást.

Második randink már a költözés napja volt. Az utcán mutattuk be őt a saját kutyánknak. Plútó és Seprőke, ha nem is estek első látásra szerelembe egymással (ivartalanitottak lévén mindketten), de a másik nemét "kiszagolva" gyors barátság köttetett. Elég gyors ahhoz, hogy tapasztalatlan, zöldflűek lévén már ami az egyszerre két kutya tartását illeti bemerészkedjünk így együtt mindannyian a lakásba. Az hogy egy macskánk is van és ez probléma lehet, fel sem merült bennünk, hiszen őszintén megvallva ezt nem mérlegeltük. Ajtón belül jött a rögtönzött megoldás. Győzött a szép szó, a türelem. Tóbiás, a cicc nem lett áldozat. No de melyik 20 kilós vizsla lány húzna ujjat egy 9.5 kilós kandúr macskával?

Seprőke közel négy hónapot élt velünk. Szobatiszta, jólnevelt volt, járda szélén kérés nélkül megállt, mi több leült. Feladatunk mindössze a táplálása, és játékszenvedélyének kielégítse volt a nagy közös séták mellett. Ma németországban él. Boldog és szeretik. Gazdái rendszeresen beszámolnak közös életükről.

Mi is az az ideiglenes befogadás?

2009-10-04T06:00:00.000-07:00

A Futrinka egyesület gondozásába a tacskók, dogok, spánielek és vizslák gazdától, gyepmesteri telepekről, valamint utcáról befogva kerülnek. Az utóbbi két esetben az eredeti gazdi jelentkezését várják még jó ideig. Ennek elmaradása esetén új gazdit keresnek. Addig pedig gyógyul a testük, rehabilitálódik a lelkük. Teszik mindezt egy Pest melletti "kutyaparadicsomban", ahol nincs több verés, nincs éhezés. Van helyette reggeli és vacsora, napi többszöri séta és játék, tiszta, pléddel ellátott kutyaház mindenkinek.

Azok, akik egészségileg vagy pszihésen leginkább rászorulnak, beköltözhetnek családokhoz. Úgy élhetnek ott, mintha gazdihoz kerültek volna. Meggyógyulnak, visszailleszkednek a társadalomba. Szeretik őket, játszanak velük. Az egyesület tagjai pedig az igazi, végleges család felkutatásán fáradozik mindeközben. Midőn pedig előkerül az "álomcsalád", az ebecske költözhet.

A kezdetek

2009-10-04T05:38:00.000-07:00

Tizensokéves szetterünk elaltatása után kutyául éreztük magungat kutyátlanul. Egy állatorvosi rendelőben pillantottuk meg a plakátot, miszerint egy vizsla gazdit keres. Rögvest telefont ragadtunk. A vonalban a Futrinka egyesület önkéntese jelentkezett be. Ekkor ért az első döbbenet. Létezik egy egyesület, akik kifejezetten vizslák, dogok, spánielek és tacskók mentésével foglalkozik. Őrület! Annyi van ezekből a szép és nemes állatokból, hogy fajtamentő kell nekik? Hosszas egyeztetés, sok telefonálgatás, személyes találkozó után került hozzánk a szépséges, bohókás és nyakigláb vizsla, Plútó. Nevelgettük, szeretgettük, éltük a boldog kutyások mindennapjait mindaddig, míg egy napon rá nem akadtam az inteneten a Futrinka netboard forum-os oldalára. Itt beleolvastam a mindennapi munkájukba. Önkéntesek ugyan, de hihetetlen erőfeszítéseket tesznek, életeket mentenek. Teszik mindezt munkahely, gyerek, család és a napi megoldandó feladatok mellett. Hetekig olvastam csodálattal bámulva őket, majd csatlakoztam hozzájuk. Nem sokkal később Plútóka mellé magunkhoz vettünk még egy vizslát. Ideiglenesen. Mit is jelent Mindez? Nos, ez a blog erről szól majd szinte végig. Egy vizsla élete az ideiglenes családban.