2009. december 27., vasárnap

Szaglás és memória

Állítólag mi emberek rém értelmesek vagyunk. Állítólag. Mióta Lizi itt van, többször kaptam magamat azon, hogy nem akarok okos, értelmes ember lenni. Olykor csak figyelek. Pontosabban megfigyelek, így akaratlanul is kutatómunkába kezdtem, holott csak bizonyos viselkedések, magatartásformák miértjeire kerestem a választ.


Eddig is tudtam, hogy a szaglás mennyire fontos, mint ahogy azt is, hogy a másik vizeletének felülbírálása elengedhetetlen. Olvastam tudományos cikkeket, mik matemetikai számokban próbálták a kutya és ember szaglását összehasonlítani. Ezeknek a számoknak a jelentőségét csak a gyakorlatban értettem meg igazán. Mindez persze nem lesz újdonság azoknak, kik kölyökkortól nevelnek kutyát, és azoknak sem, akik vadásznak az ebbel.

Lizi azonban nem vadászik, nem is ismerem baba kora óta. Az idekerülése 36. órájában mentünk először állatorvoshoz. A távolság viszonylag tetemes, hiszen Csillaghegy-Kőbánya a távolság. Zuhogó esős, hideg délutánt sikerült a programhoz választani, és hogy teljes legyen a gyönyör, a tömegközlekedés mellett voksoltam. Igazándiból gyötört a kíváncsiság mit szól majd a busz zajához, a rettentő sok emberhez, a fel és leszállásokhoz. Érdekelt mennyire együttműködő, mekkora a türelme, miként értékeli a kettőnk viszonyát, hol tart a bizalmi kapcsolatunk. Ezekre a kérdésekre megkaptam ugyan a választ és természetesen másra is.

Az útvonalat úgy terveztem, hogy kizárólag buszozni kelljen, hogy rettentő sok stressz azért ne érje. Nekünk fel sem tűnik a hétköznapokban, hogy a mertó, a hév, a villamos ajtaja hogy csattan, zümmög, berreg, ám nekik ez mind újdonság ami hol csak érdekes, hol pedig rémisztő. Ezt a távolságot 3 különböző busz használatával sikerült leküzdenünk, ami nem volt túlságosan időtakarékos, de úgy könyveletem el, hogy most legalább ezt megtanulja, az időt pedig nem szabad sajnálni az ilyesmire. Az Árpádhídnál is át kellett szállnunk és mert akadt egy tenyérnyi zöld, Lizi nem habozott pisilni aminek oka a hideg és az eső mellett valószínűleg a stressz is volt. A rendelőbe már bőrig ázva érkeztünk. Nagyon bántott amiért így kitoltam vele. Sovány kis testére feltapadt a szőr, és csontos kis koponyájáról az orrnyergén át csurgott a víz a földre. Persze szegényt a rendelőben kivizsgálás címszó alatt igencsak megsanyargatták. Mire végeztünk nem csak fáradt volt és rémült, de az égi áldás is intenzívebben zuhogott a nyakunkba. Liziből egy fakát maga alá húzott, hidegtől reszkető, remegő apró szőrcsomó lett, aki a két lábszáram között keresett menedéket hideg és eső ellen egyaránt. Hazamenni pedig valahogy kellett az ítéletidőben is. Csillaghegyről az Árpádhídig nem enyhült a reszketése. Én már megfázástól a mandula és tüdőgyulladásig felkészültem mindenre. Kabátom ujjával törülgettem, duruzsoltam neki, vígasztaltam, így felkészítve rá, hogy a két átszállás közötti várakozásban ismét bőrig ázunk majd. Pontosan azon az úton közlekedtünk hazafelé is mint a dokihoz. Ugyanazon a zsepkendőnyi kis zöld részen hosszas szimatolás után legugolt és ismét pisilt egyet. A kettő között több mint 3 óra telt el, emberek ezrei szaladtak el az érintett területen ezidő alatt, kiknek szagát az eső a fűvel, a földdel, az átlagos utcai szeméttel összemosta, elkeverte. Mire a gugolásból felemelkedett, már egy másik Lizi volt. Továbbra is sovány, még mindig fázós és elázott, de megváltozott a tartása, a mozgása. Lizi egyszerűen tudta, megértette, kiolvasta a szagokból, hogy hol vagyunk, hogy ma már jártunk itt.

Már rég itthon voltunk, ő pihent meleg vacsorával a pocakban, száraz plédek között, mikor még mindig a látottakon gondolkoztam. Igenis felmerült bennem, hogy tévedek, bebeszélem magamnak, túlmisztifikálom a történteket. Azóta sok kísérletet tettünk ismeretlen terepen. Direkt indulunk hosszabb utakra, de mindig ugyanaz történik. Bármennyi idő telik is el a két jelőlése között, mármilyenek a meteorológia körülmények, akárhány ember, vagy kutya is trappol arra, a visszaútón Lizi saját szagát megtalálva megtáltosodik és mint valami kis paripa , boldogan száguld hazáig.
Természetesen az, hogy ez veleszületett képesség, vagy a hosszú utcán töltött hónapok alatt elsajátított tudás már sosem derül ki.